Felmond az ATV-nél vagy nem dolgozhat többé a Klubrádiónál. De mit mondanak erről a felek?

Már ismertették is a szerkesztőséggel

Válaszút elé állította a Klubrádió vezetése az ATV-nél dolgozó Lampé Ágnes műsorvezetőt, írja a Media1. Befejezi együttműködését az ATV Csoporttal, ahol párhuzamosan a rádiós tevékenységével az Öt, a Fórum és A nap híre című tévéműsorok képernyőseként is dolgozik vagy felmondanak neki a rádiónál.

Lampe Agnes Atv Klubradio Tavozas Oka Ot
Lampé Ágnes Újságíró-Műsorvezető / Fotó: Atv

A lap információi szerint a minap a Klubrádióban a szerkesztőség tagjaival már ismertették is, hogy a rádió befejezi több éve tartó együttműködését Lampéval. A műsorvezető az értekezleten már nem lehetett jelen.

Nem a munkájával volt baj

Lampé munkájával mostanáig elégedettek voltak.

Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke nagyon megharagudott az ATV-re azután, hogy az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM is pályázatot ad be a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvenciára, amelyet a Klubrádió 2021. február 14-i használhat a Médiatanács döntése értelmében, a továbbiakban pedig csak akkor, ha megnyeri az erre vonatkozó, folyamatban lévő pályázatot. 

Arato Andras Klubradio Elnoke
Arató András / Fotó: Klubrádió

Media1 emlékezetett, hogy az ATV és a Klubrádió mellett szintén pályázik a 92,9 MHz-re egy kormányközeli ügyvéd, a kiváló fideszes kapcsolatairól ismert, a néhai Andy Vajna filmügyi kormánybiztos Rádió 1 hálózatát is frekvenciákhoz juttató Dr. Biró Balázs ügyvéd idén létrehozott médiacége, az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. is.)

Pepsi Vs. Coca-Cola

A Klubrádió elnöke a Pepsi és a Coca-Cola viszonyához hasonlította a helyzetet.

Azzal, hogy az ATV Csoport pályázik a Klubrádió frekvenciájára, szerinte közreműködik egy elhallgattatási kísérletben. Hozzátette, mindig kompromisszumkészen, toleránsan viseltettek olyankor, amikor a munkatársaik más médiacégeknél is vállaltak feladatokat. Azzal, hogy az ATV Csoport is versenybe szállt a Budapest FM 92,9 MHz-ért, olyan vetélytárssá vált mint például a Pepsinek a Coca-Cola, a Pepsi pedig aligha engedné, hogy munkatársai a Coca-Colának is dolgozzanak.

– mondta a lapnak Arató András.

Kapcsolódó cikk

Arra a felvétésre, hogy Lampé Ágnes az ATV Csoporthoz tartozó rádiónak nem, kizárólag az ATV tévécsatornának dolgozik, Arató azt mondta a lapnak, hogy csoportszinten kell ezt vizsgálni, vagyis ebben a vonatkozásban az ATV és a Spirit FM egy és ugyanaz. Ráadásul itt már nem egyszerű konkurenciáról van szó, hiszen csak az egyikük nyerheti meg a pályázatot. Amennyiben a Spirit lenne a győztes, nem versenytárs válna belőle, hanem résztvevője egy megsemmisítési akciónak. A munkavállalónak tehát választania kell a két munkahely közül.

Lampé máshogyan látja az ügyet

A Hetes Stúdió, a Reggeli gyors, Esti Gyors, az Ez itt a kérdés, a Reggeli személy és az Ez itt a Fórum műsorokat vezető Lampénak eltér a véleménye a korábbi munkaadójáétól.

Az, hogy a Spirit FM is pályázik a Klubrádió által jelenleg használt frekvenciára, semmilyen módon nem kapcsolódik se hozzám, se ahhoz a tényhez, hogy a rádiónál és az ATV-nél is dolgozom/dolgoztam. Ez a helyzet évek óta fennáll, mind a két orgánumnál vezetek/vezettem műsorokat. Mindez a pályázat beadásáig nem okozott problémát. Ekkor viszont a rádió vezetősége részéről ultimátumot kaptam, hogy azonnal válasszak, mivel innentől kezdve az ATV/Spirit FM és a Klubrádió versenyhelyzetbe került. Ez viszont nem állja meg a helyét: ha a Klubrádiónál marad a frekvencia, akkor azért, ha más nyeri meg a pályázatot, akkor meg azért

– mondta Lampé a Media1 érdeklődésére.

Nemeth S Szilard Atv Koronavirus
Németh S. Szilárd, Az Atv Vezérigazgatója / Fotó: Atv

Megszólalt az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd is, aki reflektált a Klubrádió elnöke, Arató András szavaira.

Mivel a pályázati kiírás 1.5.7. pontja tiltja, és jogi értelmezésünk szerint kizáró ok lehet, nem minősítjük egyik pályázót sem. Lampé Ágnes ATV-s munkájával meg vagyunk elégedve, és ezután is számítunk rá

– magyarázta Németh S.

A Media1 emlékeztetett arra, hogy a Klubrádió 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozó jogosultsága 2021. február 14-én jár le. A tét a Klubrádió esetében nem kicsi: ha nem jutnak frekvenciához, a Klubrádió internetes rádióként kényszerül folytatni munkáját. A rádiónál emiatt az elmúlt hetekben már az internetrádió elérésével kapcsolatban tartanak oktatást a technológiában kevésbé járatos hallgatók számára, egyfajta túlélő gyakorlatként.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet