Nagy a nyüzsgés a dán rendező most megjelent filmje körül. A ház, amit Jack épített, Matt Dillonnal a főszerepben, visszataszító képei egyelőre kiűzött néhány nézőt első bemutatójáról, és még egy szankciót is bezsebelt.

Lars von Trier legújabb filmje, A ház, amit Jack épített úgy tűnik, bajban van. Az amerikai forgalmazó cég (IFC Films) szankcióval áll szemben, miután a közönségnek bemutatták a film nem engedélyezett, vágatlan verzióját is.

Matt Dillon The House That Jack Built Lars Von Trier
Borzalmas Jelenetek Váltják Egymást / Fotó: Indiewire

Trier filmje annyira gyomorforgató lett, hogy Cannes-ban többen kivonultak a bemutatóról. A vágatlan rendezői verziók bemutatása amúgy nem ritka, de a probléma, hogy az Amerikai Mozgókép Szövetség törvényei sérültek, amikor a vágott és vágatlan verziót közel egy időben mutatták be. A szabályok megszegése összezavarhatja a szülőket és megsérti a besorolási rendszert, illetve a film előterjesztésének szankcióját is maga után vonhatja.

Lars Von Trier megint nézőszívatós kedvében van – Újabb botrány Cannes-ban

THE HOUSE THAT JACK BUILT Official Trailer (2018) Uma Thurman, Matt Dillon, Lars von Trier, Riley Keough Movie HD © 2018 – Zentropa Comedy, Kids, Family and Animated Film, Blockbuster, Action Cinema, Blockbuster, Scifi Movie or Fantasy film, Drama… We keep you in the know!

A lehetséges büntetés, hogy eltörlik a film besorolását, – ami azt jelentené, hogy elveszítené a bevételeinek nagy részét –, vagy az IFC-t teljesen kizárják a besorolási folyamatból maximum 90 napra.

Nézd meg az előzetest:

THE HOUSE THAT JACK BUILT Official Trailer (2018) Uma Thurman, Matt Dillon, Lars von Trier Movie HD

THE HOUSE THAT JACK BUILT Official Trailer (2018) Uma Thurman, Matt Dillon, Lars von Trier, Riley Keough Movie HD © 2018 – Zentropa Comedy, Kids, Family and …

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.