A leideni Rijksmuseum Boerhaave, a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat, amelyért 17 ország negyven kiállítóhelye versengett 2019-ben. A díjat szombat este adták át Szarajevóban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot emlékhelyét is esélyesnek tartották a díjra. A finalisták között szerepelt például a tamperei Mumin Múzeum, a billundi Lego Ház, a frankfurti Történeti Múzeum és a Brit Motormúzeum is.

A zsűri döntése indoklásában egyebek között méltatta a tudományos témák tálalásának művészi megközelítését az intézmény munkájában.

A múzeum fontos és szép elemeket mutat be a legkorszerűbb technológiákat és azoknak a személyes történeteit felhasználva, akiket a tudás iránti vágy hajtott. Az eredmény pedig az emberarcú tudomány, amely kíváncsiságot és csodálatot kelt, ugyanakkor a széles közönséget is bevonja a mai kort foglalkoztató fontos tudományos és etikai kérdések megvitatásába – olvasható az indoklásban.

Egy új tanulmány kimutatta: a múzeumlátogatás jó hatással van a stresszre

A brit Művészeti Alap nemrég megjelent tanulmánya kimutatta: az emberek 63%-a azért jár múzeumba, hogy megszabaduljon a stressztől. Viszont mindössze 6% jár rendszeresen galériákba és múzeumokba. Az is kiderült, hogy akik sűrűbben kapcsolódnak ki a művészet segítségével, elégedettebbek az életükkel.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének díja a berni Kommunikáció Múzeumé lett, míg a múzeumok társadalmi szerepét a legrendhagyóbb és legvakmerőbb módon felfogó projektnek járó Kenneth Hudson-díjat, a bécsi Világmúzeum nyerte el.

Legjobb múzeumok a világon? Idén az év legeurópaibb múzeuma a Rijksmuseum Boerhaave lett / Fotó: Volkskrant

A helyi közösséggel, valamint az önkéntesekkel való kiváló együttműködésért járó Silletto-díjat a dán Strandingsmuseum St. George kapta, az idén alapított Portimao-díjat pedig az SS Great Britain óceánjárón kialakított tárlat érdemelte ki szívélyességért és könnyű hozzáférhetőségért.

Képzőművészet: A legcsodásabb remetelak / ContextUs

A világ egyik legjelentősebb múzeuma a szentpétervári Ermitázs. A gyűjtemény jelenleg tizenkilenc épületben foglal helyet, melyek közül a leghíresebb a Néva folyó partján elhelyezkedő Téli Palota. Az épület, mely már önmagában is látványosság, a 18. század közepén épült Katalin cárnő megbízásából, akit a kollekció első tudatos műgyűjtőjeként szoktak emlegetni.

Az év európai múzeuma díjat 1977-ben alapították. Legfontosabb célja, hogy a múzeumok innovatív, a társadalom javát szolgáló projektjeire felhívja a figyelmet. A díjkiosztót egy háromnapos múzeumi konferencia zárórendezvényeként tartották meg Szarajevóban.