Hamarosan egy éve, hogy eltávozott közülünk a karcos hangú kanadai énekes, Leonard Cohen, de az emlékét tovább őrzi egy halála előtt pár nappal befejezett verseskötete. 

A The Flame leírásában az szerepel, hogy ‘a láng, avagy hogyan fenyegette kultúránk önmaga kihalását’. Sajnos nem tudom kitalálni, mire gondolt a költő, és az biztos, hogy még egy évet kell várnunk, mire kiderül, a kötet ugyanis 2018 októberében lát majd napvilágot. 

Sokak számára lehet ismerős a költői sors, amit megtestesített az 1960-as évek Londonjában,  ahol hideg szobákban írta szomorú verseit és ebből próbálta meg eltartani magát.

Mindez még azelőtt történt, hogy Görögországba költözött és megismerte Marianne-t, akihez a So Long Marianne dalok szólnak. ’67-ben adta a fejét dalszerzésre, de sosem hagyta ott teljesen a költészetet. Menedzsere így nyilatkozott a Guardian-nak:

Hiába romlott az egészsége, Leonard mégis váratlanul halt meg. Azon kevesek közé tartoztunk, akik láthatták az utolsó napjaiban és láthattuk, ahogy az a bizonyos láng végig égett benne, az utolsó pillanatig is. Ez a könyv, amit halála előtt pár nappal fejezett be csupán, mindenkinek megmutatja majd, milyen intenzív is volt ez a benne égő tűz valójában. 

Leonard Cohen – So Long, Marianne (Live in Dublin – edited)

Leonard Cohen’s official video for his live performance of Song Long, Marianne. Click to listen to Leonard Cohen on Spotify: http://smarturl.it/LCspotifyGH C…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.