Nem először maszkírozták el úgy Liptai Claudiát, hogy nehéz volt felismerni, ám a Beszélő fejek előadásában az eddigieket is felülmúlta.

Maga Liptai Claudia mutatta meg magát így

Liptai Claudia hosszú idő után visszatért a színházba, közösségi oldalán pedig azt is megmutatta, hogy hogyan nézett ki a Beszélő fejek című előadásban, szemlézte a 24.hu.

Habár az RTL Klub sorozatában, A Tanárban is eléggé megváltoztatták, mostani szerepében szinte teljesen eltűnt a színésznő igazi arca.

Tudom, hogy az lesz az első reakciótok: "ki ez?" Mi ez? Ez a mindent elsöprő érzés: a színészet! 10 év után premier, a mai estén újra átjárja a lelkem a semmihez sem fogható izgalom. Ha tudtok, gyertek el és nézzétek meg, milyen vagyok, amikor az első másodpercekben szinte fel sem ismertek

– írta posztjában Liptai Claudia, aki korábban azt is bejelentette, önálló esttel járja majd az országot.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.