Három évtized elteltével újra kiadták a Liquid Limbs első anyagát. A tech-acid-house zene hazai úttörője a kilencvenes években a Prodigy-vel is többször fellépett, Hydro-Gixer című munkájuk 1993-ban kazettán, most vinylen jelent meg.

Liquid Limbs, a '90-es évek első magyar elektronikus zenei úttörője

A Miskolcról indult Liquid Limbs 1992-től 1998-ig volt aktív és a nemzetközi house színtérre is betört egyéni, gegeket, hangmintákat használó stílusával. Három stúdióalbumuk jelent meg, ebből kettőt – Transparent Hole; -2+3 °C – a híres londoni független kiadóhoz, a Mute-hoz kapcsolódó HMK Records gondozott. Játszottak Ausztriában, az akkori Jugoszláviában, felléptek a Prodigy előtt és Moby-val közös fesztiválon is.

Liquid Limbs Hydro Gixer Kazetta 1Borito
/ Fotó: Liquid Limbs

A Hydro-Gixer kazettát, amely gyakorlatilag az egyik első magyar elektronikus tánczenei album, 1993-ban a Trottel Records adta ki, és ugyanez a kiadó gondozta a mostani vinylkiadást is.

A Hydro-Gixer akkor jött ki, amikor Magyarországon a bakelitkiadás éppen kifutóban volt, a CD-k megjelentetése pedig csak éppen beindult. Akkor rövid ideig az audiokazetták uralták a piacot

– idézte fel Batta Róbert “Suta”, a Liquid Limbs alapítója, a projektet 2013-ban újra beindító zenész az MTI-nek.

Az első lépést ehhez néhány hónappal ezelőtt Dömötör Endre zenei újságíró tette meg, aki egy cikkben több más előadó régi anyaga mellett a Hydro-Gixer bakelit kiadását is szorgalmazta. Az ötlet tetszett Rupaszov Tamásnak, az utóbbi időben a vinylek felé forduló Trottel vezetőjének, és az események felgyorsultak.

Batta Róbert kitért arra, hogy az anno egy négysávos magnóra készített maszterszalag jó minőségben megmaradt, ezt a felvételt digitalizálta, maszterelte és keverte újra, illetve módosított néhány részen a mai technika adta lehetőségeket felhasználva.

Liquid Limbs - Hydro-Gixer ( Full Album )

Liquid Limbs - Hydro-Gixer ( 1993 ) ( Original Casette Version ) ( ENJOY !!!! )01. Liquid Limbs02. Te Haver, Figyelj!03. Olcsó Kecsegék04. Taknyos Kölök05. T...

A lemezen három zenész hallható, Batta mellett a 2012-ben elhunyt Baris Zsolt “Mazsi” és Budai Gábor “Batyu”, aki az elmúlt évtizedekben távol került a zenétől játszik szintetizátorokon, és szólaltatja meg a különböző számítógépes programokat, samplereket.

Tudományos dallamok vagy az acid techno őse?

Batta Róbert elmondása szerint az akkori rave-es, acides vonal magával ragadta a formációt, miközben a kilencvenes évek elején Magyarországon még az EBM (Electronic Body Music – a Szerk.) és a darkos szintipop uralkodott az elektronikus zenében. A Liquid Limbs inkább egy táncosabb, viccesebb irányba indult el, zenéjüket sokan nevezték tudományos dallamoknak.

A csapat előszeretettel használt hangmintákat az anyagain, egy-egy pillanatra Hofi Géza, Kudlik Júlia vagy a Dallas-tévésorozat is hallható a lemezeiken.

A Hydro-Gixeren a Te haver figyelj! című számban Hofi Géza legendás, Tiszta őrültek háza című 1980-as műsorából kölcsönöztek ki egy mondatot; a mostani jogtiszta megjelenéshez szükség volt Hofi Géza özvegye, jogutódja, Hofi Ildikó hozzájárulásához.

Kapcsolódó cikk

Az LP tasakja lényegesen jobban mutat, mint annak idején a kazetta-megjelenés. A vinyltokba csúsztatott fényes papíron az első külföldi koncert, egy 1993-as linzi fellépés kapcsán készült fotók, valamint az Olcsó kecsegék című számhoz készült klipkezdemény kockái láthatóak.

A sound-designnal, hangszerekhez letölthető hangszínbeállítással is foglalkozó Batta 2013-ban egyedül indította újra a Liquid Limbset, azóta két albumot – Teknikum777 – 2014; Taum – 2019 – jelentetett meg, az elmúlt években közzétett néhány korábban nem publikált számot, és készültek mixek is. Mint mondta, 2011-ben a miskolci FactoryFestivalon összefutott az ex-prodigy-s Leeroy Thornhill-lel, aki egy dj-szettet adott elő.

Tervezem, hogy a járvány lecsengése után live act formában bemutatom a megújult, újraértelmezett Hydro-Gixer-anyagot. A karantén miatt még nincs menetrend, de a miskolci Kilátóban biztosan elő fogom adni a műsort, nyilván budapesti klubokban is és még sok helyen az országban. Dolgozom már az új zenéken, meglátjuk, mit hoz a jövő

– hangsúlyozta Batta Róbert.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet