London legkorábbi színházát, a Vörös oroszlánt fedezték fel egy épület felújítása közben Whitechapel városrészben, jelentették be brit archeológusok.

Egyedülálló leletre bukkant a brit archeológus csoport

William Shakespeare műveit máig játsszák a színházak, például a Globe Színház is, az alkotásait tartalmazó eredeti kiadványok pedig milliárdokat érnek. A drámaíró egyik korai darabját is játszották abban a színházban, amelynek romjai nemrég kerültek elő Londonban.

A The Red Liont (Vörös Oroszlán) tartották az első színháznak, amelyet I. Erzsébet királynő uralkodásának idején építettek. Az intézmény helye viszont mindmáig vitatott volt. A faszerkezetű épület maradványait tavaly fedezték fel a londoni Stepney utcában, földmunkálatok során, írja a BBC. Stephen White archeológus szerint ez egy páratlan felfedezés.

Szerelmes Shakaspeare
Korabeli Színház A Szerelmes Shakespeare C. Filmben / Fotó: Miramax

A Vörös Oroszlánt 1567-ben John Brayne vezetése alatt kezdték el építeni, és 1576-ben fejezte be James Burbage.

Voros Oroszlan Szinhaz 1
Feltárul A Vörös Oroszlán Titka / Fotó: Ucl

Burbage tagja volt egy színjátszással foglalkozó vállalkozásnak, amely az első állandó helyszínt biztosította a színtársulat számára, amely a fiatal William Shakespeare egyik darabját is bemutatta. A Vörös Oroszánnal kapcsolatban kevés információ maradt fent, két peres eset kapcsán említik meg, amelyből kiderül, hogy szabadtéri színpada volt és számos ülőhellyel rendelkezett.

Tovább folynak a kutatások a Vörös oroszlán körül

Az archeológusok 2019 januárjában kezdték feltárni a megmaradt, 144 fából készült szerkezeti elemeket, amelyek körül számos üreget is találtak, ezek ülőhelyek vagy állványok helyei lehettek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Közel ötszáz év elteltével a Vörös Oroszlán színház maradványai előkerültek, amely az Erzsébet-kori színjátszás hajnalát jelentette[/perfectpullquote]

– mondta a régészeti munkálatokat végző White.

A feltárások helyszínétől nem messze további XV. és XVI. századi régészeti leleteket találtak, amelyekről a szakértők úgy vélik, hogy a Vörös Oroszlán kocsma részei lehettek, amely egy tanyából épülhetett át. A maradványok között söröspincét és edényeket is találtak.

Voros Oroszlan Szinhaz 2
/ Fotó: Ucl

A szakértők továbbra is szorosan együttműködnek a terület fejlesztőivel, hogy további archeológiai tanulmányokat folytathassanak a helyszínen.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.