Azzal vádolják Lori Loughlin színésznőt, hogy megvesztegett egy egyetemet, hogy bekerülhessen a lánya. Azonban a bíróságnak kétségei támadtak.

A védelem stratégiát változtatott

Lori Loughlin színésznőt azzal vádolják, hogy megvesztegett egy egyetemet azért, hogy a lánya bekerülhessen. Hasonló vádak miatt került börtönbe a Született feleségek sztárja, Felicity Huffman is.

Lori Loughlin Bírosag
Lori Loughlin Színésznő A Bíróságra Tart / Fotó: Radaronline

A bíró Lori Loughlin egyetemi ügyében azt mondta pénteken, hogy a védelem által felvonultatott érvek összezavarták, ezért szóbeli eligazítást kért az ügyészektől, írja a Variety.

Loughlin ügyvédei arra kérték a bírót, hogy ejtse az ügyet, azzal érvelnek, hogy a szövetségi ügynökök nyomást gyakoroltak a tanúra, Rick Singerre, hogy vádolja meg bűncselekménnyel a szülőket. A védelem Singer jegyzeteiből idézett, ami szerint az ügynök egy felvételen arra kérte, hogy ferdítse el az igazságot.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A bíróság Singer októberi jegyzeteiben szereplő állításait komolynak és zavarba ejtőnek ítélte meg. Míg a kormányügynökök megengedhetik maguknak, hogy a nyomozás során felkészítsék a tanúkat, de arra nincsen felhatalmazásuk, hogy bűncselekményt kövessenek el[/perfectpullquote]

– írta Nathaniel Gorton bíró.

A bíróság utasította az ügyészséget

Loughlin és a férje, Mossimo Giannulli vesztegetéssel csalással és pénzmosás vádjával néznek szembe, hiszen 500 ezer dollár fizettek azért, hogy lányukat felvegyék a Dél-Kaliforniai Egyetemre (University of Southern California). A tárgyalásuk októberben várható.

A védelem szerint a pár abban a tudatban volt, hogy egy jogszerű adományt adnak az iskola részére, de a kormányügynökök arra készítették fel Singert, hogy ne fogadja el ezt a magyarázatot a rögzített hívások során.

Az ügyészség viszont azt állította, hogy a bizonyítékok teljes egészében azt mutatják, a pár tisztában volt azzal, hogy csalásban vesznek részt. A bíróság utasította az ügyészeket, hogy válaszolják meg a felmerült kérdéseket a tanú befolyásolásával kapcsolatban.

Harvey Weinsteint újabb nemi erőszakkal vádolják

A Miramax egykori feje jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti egy New York állambeli börtönben, de hamarosan ismét bíróság elé áll majd, ezúttal Los Angelesben. Eredetileg két rendbeli nemi erőszak és két rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény miatt kellett volna bíróság elé állni.

Az egyetemi vesztegetés ügyében az FBI és az IRS végzett nyomozást.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.