Az összeomláshoz vezető időszakban egyszerre futott a Lányok-fiúk című egyszemélyes monodrámájának bemutatója, az Itt érzem magam otthon és a Futni mentem című film forgatása. A félnapokat felemésztő forgatások után este még a színházban is jelenése volt – pihenésre szinte semmi idő nem maradt. „Ledobta az agya az ékszíjat” – így foglalta össze, mi történt akkor, amikor a szervezete végül feladta.

Lovas Rozi és a határ, amit nem lehetett átlépni

A mentős epizód után Lovas Rozi saját bevallása szerint még több mint egy évig ugyanabban a tempóban folytatta a munkát. A lassítást nem a kórházi élmény hozta el, hanem az, amikor a pánikrohamok már a legindokolatlanabb helyzetekben is előjöttek. „Ezt pedig nem csinálhatta tovább ilyen formában, ha otthon anyaként és a szakmájában színészként is szeretett volna helyt állni” – tette hozzá. A két szerep – anya és színész – közötti egyensúly megtalálása végül kikényszerítette a változást.

Lovas Rozi az elmúlt években vált az egyik legkeresettebb magyar színésznővé. Az Itt érzem magam otthon politikai áthallásai miatt is sokat emlegetett produkció, amelynek sikerében ő maga is kulcsszerepet játszott – miközben a háttérben ezzel a terheltséggel küzdött. A podcast-beszélgetésben a kiszórt kulturális támogatásokról, a kontentgyártás szerepéről és a művészek közéleti felelősségéről is szót ejtett.

Pánikrohamok és az anyaság tétje

Lovas Rozi nem részletezte, pontosan mi váltotta ki a pánikrohamokat abban a késői szakaszban, amikor már lassítani kényszerült – de a kontextus önmagáért beszél. Egy olyan színésznőről van szó, aki egyszerre forgat, egyszerre játszik monodrámát, és közben anyaként is helyt akar állni. A pánikrohamok nem egy gyenge pillanat termékei voltak, hanem egy hosszan túlfeszített rendszer összeomlásának jelei. Amit a néző a színpadon látott – egy magabiztos, erős jelenlétű előadóművészt –, azt a kulisszák mögött egy kimerült anya és egy határait feszegető szakember tartotta fenn.

A lassítás döntése ezért nem feladás volt, hanem számítás: ha mindkét szerepben – anyaként és színészként – hosszú távon helyt akar állni, akkor a tempót muszáj volt visszavenni. Lovas Rozi ezt nem dramatizálta a podcastben, hanem tényszerűen közölte – ami talán a leghitelesebb módja annak, ahogy valaki a saját határairól beszélhet nyilvánosan.

Lovas Rozi vallomása nem csupán egy kiégési történet – hanem egy emlékeztető: a reflektorfényben tündöklő sikerek mögött sokszor olyan terhek húzódnak meg, amelyekről a néző semmit sem lát.

Hogy Lovas Rozi most miért döntött a nyilvánosság mellett, arra maga adja meg a választ: a mentális egészségről való nyílt beszéd szerinte nem gyengeség, hanem felelősség. Egy olyan időszakban, amikor a magyar kulturális élet mélyreható átalakuláson megy keresztül, az ő hangja – mind a színpadon, mind a mikrofon előtt – egyre több embert ér el.You said: 1 blokk kimaradt írd meg