Madonna szerint amikor 1991-ben együtt dolgozott Harvey Weinsteinnel, a producer szexuális ajánlatokkal zaklatta, és “átlépte a határokat”.

A sztár erről a The New York Times amerikai napilapnak adott interjújában beszélt, írja a Variety. Hollywoodot 2017-ben megrázta Harvey Weinstein filmmogul szexuális zaklatási botránya, amely elindította a munkahelyi zaklatások elleni Time’s Up! mozgalmat. Számos színésznő vádolta meg a producert azzal, hogy hatalmával visszaélve szexuálisan zaklatta, kihasználta őket. Sőt, többen szexuális erőszak miatt is feljelentést tettek ellene.

Madonna
Madonna / Fotó: Getty Images

Madonna a legutóbbi sztár, aki a nyilvánosság előtt beszélt a vele történtekről. “Mikor együtt dolgoztunk, Weinstein szexuálisan hihetetlenül kihívóan viselkedett” – mondta a The New York Timesnak, amely szerdán hosszú cikket szentelt a szár pályafutásának.

A napilap cikkét idéző BBC News emlékeztetett arra, hogy a színésznő és énekesnő 1991-ben a Madonnával az ágyban című dokumentumfilm készítése során került kapcsolatba Weinsteinnel, akinek filmvállalata a produkció forgalmazója volt.

Harvey Weinstein azzal dicsekedett, hogy ágyba bújt Jennifer Lawrence-szel

A névtelen színésznő állítása szerint Weinstein egy 2013-as üzleti találkozó során nyomta a földre. A férfi ezután eltávolította az alsóneműjét, és orális szexet kezdett alkalmazni rajta, míg a nő zokogott tiltakozásképp. A kereset szerint Weinstein ezután azt kérdezte a nőtől, „Akarsz egyáltalán színésznő lenni?”. Harvey Weinsteinre annál is súlyosabb büntetés várhat, mint amiről korábban tudni lehetett.

“Nős volt, és engem természetesen egyáltalán nem érdekelt” – mesélte Madonna a lapnak, hozzátéve, tisztában volt azzal, hogy Weinstein egy csomó nővel így viselkedett, akit a szakmából ismert.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindannyian úgy voltunk vele: Harvey azért teheti meg, mert olyan nagy a hatalma, annyira sikeres és a filmjei olyan jól mennek, hogy mindenki vele akar dolgozni, tehát az embernek ezt el kell fogadnia[/perfectpullquote]

– mondta.

Lehet, hogy felmentik Harvey Weinstein producert a szexuális zaklatás vádjai alól?

A New Yorki-i bíróság elutasította Harvey Weinstein arra vonatkozó kérelmét, hogy több női ellen elkövetett szexuális zaklatás vádja alól mentsék fel. Harvey Weinstein-ről többek között Kate Beckinsale, Eva Green, Rose McGowan és Gwyneth Paltrow is azt állítja, hogy a producer zaklatta őket szexuálisan. Ezzel szemben a producer ártatlannak vallja magát.

Weinsteint a szexuális zaklatási ügyek miatt 2017-ben kirúgták produkciós vállalatából, és New Yorkban szexuális erőszak miatt emeltek vádat ellene. Májusban stúdiója egykori alkalmazottaival és áldozataival 44 millió dollár értékű kártérítési egyezségre jutott, de a bűnügyi perének előkészítése és számos ellene indított polgári per továbbra is folyamatban van.

Madonna a The New York Times cikkében megkönnyebbülésének adott hangot, hogy a hatóságok fellépnek Weinstein ellen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mikor megtörtént, azt gondoltam: végre. Nem kárörvendtem, mert nem fogok örülni senkinek a veszte miatt. Szerintem az egyébként sem jó karma. De jó volt, hogy egy olyasvalakit, aki annyi éven át visszaélt a hatalmával, elővesznek és felelősségre vonnak[/perfectpullquote]

– mondta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.