Channig Tatum utoljára tér vissza sztriptíztáncosként a Magic Mike befejező részében, amit az HBO Max-on mutatnak be.

Az utolsó tánc

A férfi revütáncosok visszatérnek a képernyőre a Magic Mike’s Last Dance című befejező epizódjával. 2012-ben jelent meg az első film és rá három évvel a folytatás, a Magic Mike XXL. A 24.hu szerint az anyagiakat és a visszajelzéseket tekintve sikeres volt az első két epizód, mégis csak 6 év után döntöttek úgy, hogy trilógiává bővítik a sorozatot.

Channing Tatum Twitter-oldalán jelentette be, hogy egy utolsó táncra visszatér Mike Lane szerepében. A rajongók természetesen örömmel fogadták a hírt.

A forgatókönyvet Reid Carolin írta, ahogy az első két epizódot is, a rendező pedig Steven Soderbergh, akinek az első részt köszönhetjük.

Az HBO az új premierplatform

Az HBO Max, ahogy a Harry Potter visszatérő különkiadásának is, úgy a Magic Mike utolsó részének is otthont ad. Mozis premiert nem terveznek, egyelőre csak itt lesz majd elérhető.

A streaming felület saját Twitter-oldalán csak annyit közölt, hogy valamikor 2022-ben lesz elérhető a film. Ez lesz az az év, amikor az HBO Max igazán berobban, ugyanis már most bejelentettek jó pár filmet és sorozatot, ami náluk debütál majd.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet