Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével vetítésekkel és más programokkal ünneplik idén is április 30-án a Magyar film napját.

Hirdetés

A Magyar Nemzeti Filmalap ismét arra buzdítja a filmszínházakat, a forgalmazókat, a művelődési házakat, könyvtárakat, iskolákat és minden egyéb kulturális és oktatási intézményt, hogy csatlakozzanak idén is a Magyar film napja megünnepléséhez, amelyet a filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30-án tartanak.

A Pappa Pia című magyar filmsiker sem hiányozhat a rendezvényről / Kép: P. Mágnes

A programok lehetnek vetítések, találkozók, szakmai beszélgetések, játékos vetélkedők – bármi, amivel a csatlakozó intézmények sikerrel meg tudják szólítani és be tudják vonni a közönséget országszerte. Csatlakozni az eseményhez a filmalap honlapján lehet, ahol a kedvezményes feltételekkel vetíthető filmek listái már elérhetőek.

Kezdenek kimászni a szürkeségből a magyar filmek – Ezek 2019 legjobban várt hazai, mozis alkotásai

Ki ne ismerné ebben az országban Carlo Pedersolit, mindannyiunk Bud Spencerét? A több mint 4 éven át forgatott portréfilm neki állít emléket, és a töretlen sikernek örvendő olasz színész fordulatokban gazdag életét tárja elénk. Piedone nyomában előzetes Mozis poharak topperrel, popcorn vödrök, plakátok a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu Mikor lesz a mozikban?

Mint írják, a magyarországi forgalmazók jelentős része már csatlakozott a kezdeményezéshez és közreműködésüknek köszönhetően kedvezményes feltételekkel kölcsönözhetők a legújabb magyar filmek.

Kölcsönlakás – Előzetes #2 (12E)

Kölcsönlakás – Bemutató dátuma: 2019. február 14. Henrik (Klem Viktor) a csapodár férjek mintapéldánya következő pásztoróráját a rendkívül vonzó escort lánnyal, Vénusszal (Kiss Ramóna) barátja és üzlettársa, Balázs (Haumann Máté) épp átalakítás alatt lévő otthonába szervezi. A hely azonban nemcsak neki jutott eszébe.

A mintegy 70 új mozifilmmel együtt a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum 61 felújított és digitalizált klasszikust tartalmazó listát, továbbá népszerű rajzfilmekből 6 animációs filmcsokrot állított össze, amelyek ugyancsak jelentős kedvezménnyel vetíthetők április utolsó napján.

Reviczky Gábor a legendás Pappa Pia forgatásán / Kép: Life

A 2018-ban hagyományteremtő céllal indított A magyar film napja eseményhez országszerte több mint 100 szervezet csatlakozott, és végül mintegy 50 helyszínen voltak magyar filmes programok mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban Budapesten, a nagyvárosokban és a legkisebb településeken egyaránt – írták a tájékoztatóban.

Hirdetés