A belügyminiszter hallgatását és a politikai irányvonalat kérte számon
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egykori valóságshow-győztes indulatos bejegyzésben bírálta a hatóságok bírságolási gyakorlatát. Akkor Alekosz nem rejtette véka alá elégedetlenségét a belügyi vezetéssel szemben sem, és közvetlenül Pósfai Gábor belügyminiszter személyét vonta kérdőre a döntések miatt.
A celeb a bejegyzésében a tárcavezető felé fordulva fogalmazott meg éles kritikát: „A Belügyminiszter hangját, még egyszer nem hallottam. Tud ez beszélni egyáltalán? Sehol a világon ilyen autósszopatás nincsen b*zdmeg!”
A kirohanás azért keltett feltűnést, mert a celeb korábban az ellenzéki formáció és Magyar Péter egyik legelszántabb támogatójának számított a nyilvánosságban.
Korábbi közösségi bejegyzéseiben még lelkesen buzdított a politikai változásra, és egy korábbi megnyilvánulását konkrétan úgy zárta: „Csakazért is Magyar Péter!!”
A közlekedési szigorítások és a bírságok tapasztalata azonban éles törést hozott a celeb véleményében, amit a követői előtt is nyíltan felvállalt.
A politikai pálfordulás mellett nem ment el szó nélkül Dopeman sem. A rapper egy videóban a belügyi vezető Decathlonnál eltöltött múltjával szembesítette a felháborodott celebet.


