A korábbi kormányok iratait sorra feloldják

Az elutasítás azért teremtett sajátos helyzetet, mert az új kabinet az átláthatóság jegyében párhuzamosan sorra hozza nyilvánosságra a korábbi kormányok titkosított dokumentumait. Az intézkedések részeként már szeptember 30-án közzétették az Orbán Viktor vezette kabinetek korábbi üléseinek feljegyzéseit.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az 50 évre titkosított 2006-os kormányülések iratait már szeptember közepén nyilvánosságra hozták. A lépést a hatalom akkor azzal indokolta, hogy „a magyar embereknek évek múltán is joga van megismerni egyes döntések hátterét”. Ugyanígy jártak el szeptember 17-én Gyurcsány Ferenc 2006. őszi kormányüléseinek titkos jegyzőkönyveivel is, ahol a mostani kabinet megfogalmazása szerint a korábbi vezetés „a politikai válsággal való szembenézés helyett elsősorban a korábban meghirdetett reformterveire összpontosított”.

A Telex azon kérdésére azonban, hogy miért nem teszik megismerhetővé a saját döntéshozataluk iratait is ugyanezen elvek mentén, a Miniszterelnökség nem adott érdemi választ. Az elzárkózást egy korábbi nyilvános megszólalás teszi igazán pikánssá. Magyar Péter egy júliusi sajtótájékoztatón beszélt arról, pontosan milyen rögzítés történik az üléseken.