Célkeresztben az Állami Számvevőszék elnöke

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kormányfő nyíltan felszólította az intézményvezetőt a távozásra. A miniszterelnök mostani felszólalásában is éles bírálattal illette az Állami Számvevőszéket és annak vezetőjét, Windisch Lászlót. Magyar Péter felrótta az intézménynek, hogy szerinte nem lépett fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. azon beruházásaival szemben, amelyeknél az Európai Számvevőszék visszaéléseket észlelt.

A kormányfő szerint a szervezet nem vizsgálta a kulturális források felhasználását érintő úgynevezett „Hankó-féle tiltott párt- és kampányfinanszírozáshoz” kapcsolódó eseteket sem, miközben a múltbeli összefonódásokat hangsúlyozta. Ahogy Magyar Péter fogalmazott a jegybanki időszakra utalva: „Hogyan is lett volna, hiszen az ÁSZ elnöke Matolcsy György helyettese volt a Magyar Nemzeti Bank kirablása idején.” A miniszterelnök véleménye szerint az elnök kinevezésének szándéka éppen a hallgatás biztosítása volt a visszaélések felett.

A vádakra az Állami Számvevőszék korábban már határozottan reagált, visszautasítva a mulasztások gyanúját. Az ellenőrző szervezet saját közleményében felidézte a kormányfő szavait, és úgy vágott vissza: „Ha bármiről írnak, előtte legalább kérdezzenek!”

A vitatott vasúti beruházások hátterében komoly állami döntések állnak. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium tájékoztatása alapján a kormány a V-Híd és a tervezőcég összejátszásának gyanúja miatt bontotta fel a Déli Körvasút második ütemének szerződését, mivel a szabálytalanságok miatt 350 milliárd forintnyi uniós forrás elvesztése fenyegetett, ráadásul 57,1 milliárd forint kifizetett állami előleg maradt bent a kivitelezőnél. Miközben a milliárdos szerződésbontások kerültek szóba, az ellenzéki padsorokban egy előre kinyomtatott lap bukkant fel. A papíron szereplő szavak miatt a parlamentben szokatlan bingózás vette kezdetét.