A Tisza Párt országjárása elérte Szolnokot, ahol Magyar Péter tartott beszédet, amit az ismert botrányhős, Szabó Bálint zavart meg. A volt szegedi önkormányzati képviselőt végül ki kellett vonszolni a rendezvényről.
„Szeretettel köszöntök mindenkit Szolnok városában, itt kezdjük ezen a héten a 80 nap alatt Magyarország körüli országjárásunkat” – kezdte a hétfő esti beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője külön megszólította az első sorban ülő Szabó Bálint volt szegedi önkormányzati képviselőt: „De rengeteg helyre fogunk eljutni, mint Szabó Bálint, aki néha a Dunát ússza át.” Ezután hozzátette: „Csak a balhé miatt jött, ebből él.” Magyar a beszédében kitért arra is, hogy országszerte „árad a Tisza” – mondta. „Jelenleg 18 százalékkal vezet a Tisza a Fidesz előtt, s ha ma lennének a választások, kétharmados győzelmet aratna a Tisza” – jelentette ki, utalva a nap folyamán megjelent, 21 Kutatóközpont adatait összesítő közvélemény-kutatásra.
„A Fidesz fizetett rendzavarója azt mondta nekem, miközben jöttem idefelé, hogy hagyjuk abba október 23-án. Nem, kedves Bálint, nem fogjuk abbahagyni, sőt, csak most kezdődik a tánc” – mondta Magyar, miközben Szabó egyre közelebb lépett a színpadhoz. Erre Magyar rászólt: „Fáradj hátrébb, mert ez a mi rendezvényünk.” Szabó ekkor visszakiabált valamit, amit a videóban nem lehetett pontosan hallani, de a trombitáját szorongatva továbbra is a színpad előtt maradt, Magyar pedig folytatta beszédét, amelyben az október 23-i rendezvényüket promózta.

Kapcsolódó cikk

„Én tegnap megszólítottam a Fidesz-szavazókat, téged is, kedves Bálint” – mondta Magyar, mire Szabó visszakiabált, hogy ő sosem volt Fidesz-szavazó. A politikus ezután még egyszer kérte, hogy ne zavarja a rendezvényt, mire a közönség kórusban elkezdte skandálni: „Bálint haza! Bálint haza!” A biztonságiak végül hátrébb tessékelték Szabót. „Kedves Bálint, megtisztelnéd a szolnokiakat, ha beállnál a tömegbe, és nem tennéd tönkre a rendezvényünket” – szólt hozzá újra Magyar. Szabó erre ismét visszakiabált valamit. Annyi kivehető volt, hogy azt mondta: „Egy kérésem van, hogy ne hazudjál velem kapcsolatban, Péter.”
A pártja gazdasági terveiről beszélő Magyar később így folytatta: „Akár tetszik Orbán Viktornak és az oligarcháinak, akár nem – az ideküldött rendzavaróinak is –, az áfát is csökkenteni fogjuk, 27-ről 5 százalékra csökkentjük az egészséges élelmiszerek áfakulcsát, a tűzifa áfakulcsát.” Ekkor Szabó Bálint ismét megpróbált közel kerülni a színpadhoz, ám a rendezvény biztonsági emberei körbevették, majd a színpad mellől elvonszolták a trombitájával együtt. „Köszönjük szépen a kollégáknak és a rendőröknek az intézkedést” – jegyezte meg Magyar Péter.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.