Az Amnesty International közleménye szerint nem engedték be a hatóságok a magyar tranzitzónákba egy ENSZ szakértőit. Ennek fényében meg is szakították a hivatalos látogatásukat.

Ez azért is érthetetlen, hiszen szabad bejárásuk van azokba az intézményekbe az ENSZ küldöttségének, ahol embereket tartanak fogva, mint írja az Amnesty International.

Pinter Sandor A Hataron Kormany.hu Arvai Karoly 1.
A Magyar Tranzit Zóna Területén Pintér Sándor / Fotó: Kormány.hu

A HVG cikke szerint az “ENSZ független emberi jogi szakértői felfüggesztették hivatalos látogatásukat Magyarországra, miután a hatóságok nem engedték őket belépni a röszkei és tompai tranzitzónákba.

A megyei lapok egyik előfizetője kifogásolja, hogy csak “migránsokkal” tömik tele az újságot – elege van

A ContextUs megalapításának elején a megyei lapok értékesítőjeként dolgoztam, diákmunkásként néhány hónapig. Érdekesebbnél érdekesebb beszélgetések zajlottak le, emiatt úgy gondoltam, ezt a nyilvánosság elé tárom. Egy Facebook-oldalon tettem közzé az Értékesítő naplója történeteit. Néhány perce pedig véletlen elém került az egyik poszt, így nagyobb nyilvánosság elé tárom.

Az ENSZ a magyar tranzitzóna területén azt kutatta volna, hogyan bánnak a fogva tartott menedékkérőkkel.

Amnesty International Magyarország

Magyarország költi a legkevesebbet arra, hogy az emberek könnyen for… dulhassanak bírósághoz Ma hozta nyilvánosságra az Európa Tanács az igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó bizottsága (CEPEJ) az európai országok igazságszolgáltatási rendszereit értékelő jelentését. A jelentés az egyes országok bíróságainak és egyéb hivatásszerveknek (ügyészség, ügyvédség) a számszerűsíthető értékeit elemzi, például a bírósági költségvetések vagy bírói fizetések helyzetét, a bírák és a peres ügyek számát, eloszlását vagy az ügyek elintézésnek a hatékonyságát.

Tehát érvényesülnek-e a jogaik avagy sem.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.