A Fonogram-botrány nem csillapodik. Majka durván beleszállt a zsűribe, amiért nem ő kapta a díjat a jelölés után az év hazai hiphop albuma kategóriában. És a vádakra a MAHASZ elnöke, Szűts László is reagált.

Innen indult a Fonogram-botrány

A Fonogram-díj 2019-es kiírásában, mint beszámoltunk róla, Krúbi két díjat el nyert: az év hazai hiphop és az év felfedezezttje kategóriában.

Két díjat is bezsebelt Krúbi az idei Fonogram-díjátadón

Átadták a Fonogram-díjakat a 2019-ben is. Nagy meglepetésre a tavaly üstökösként berobbant Krúbi két díjat is bezsebelt. A fiatal rapper az Orbán, verd ki a Ferinek dallal vált ismertté, aki a Keretblog Kikeltető tehetségkutatóján tűnt fel a nagyobb nyilvánosság előtt. Krúbi előszeretettel nyúl a közélethez.

Majka is jelölést kapott, ám annak ellenére, mint írta Facebook-posztjában, hogy rekordokat döntenek a slágerei, nem kapta meg. És nem ez az első idény, amikor nem díjjal távozik. Krúbi nem reagált a Belehalok szerzőjének a kirohanására, de egy humorosnak szánt Instagram- és Facebook-poszttal láttatta magát.

Krúbi: “Véget ért a barátság Majka és köztem, ezentúl a két Fonogram-díj a legjobb barátom”

A zsűri Krúbi a merészségét, progresszivitását az év felfedezettje és a Nehézlábérzés albumát az év albuma díjakkal is elismerte. Átadták a Fonogram-díjakat a 2019-ben is. Nagy meglepetésre a tavaly üstökösként berobbant Krúbi két díjat is bezsebelt. A fiatal rapper az Orbán, verd ki a Ferinek dallal vált ismertté, aki a Keretblog Kikeltető tehetségkutatóján tűnt fel a nagyobb nyilvánosság előtt.

Mint írta a bejegyzésben: “Véget ért a barátság Majka és köztem, ezentúl a két Fonogram-díj a legjobb barátom.”

Szűts László Mahasz Elnök
Szűts László László, A Mahasz Elnöke / Fotó: Petőfi Live

A szakmai zsűri vezetője is reagált

Nagyon beleszállt a zsűribe Majka, amire Szűts László, a MAHASZ elnöke reagált a Blikknek.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Minden évben van egy-két ilyen eset, amikor valaki nem nyer és sértve érzi magát. Ez teljesen természetes az ilyen díjak esetében, de nem tartom különösebben elegánsnak az ilyen megnyilvánulásokat[/perfectpullquote]

– mondta Szűts László. Hozzátette, hogy “a zenészek és a rádiósok között mindig is volt egy macska-egér harc, de ez nem rám tartozik. A MAHASZ a hangfelvételekkel foglalkozik, az elnökség minden évben olyan szakmai zsűrit igyekszik választani a Fonogram-díjak kiosztására, amely tagjai szakmailag elfogadhatók és megbízhatók.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Nem maradt el Majka reakciója sem

Nem sokkal később Majka reagált is, szintén Facebook-oldalán. A bejegyzésének lényege, hogy 2013 óta a folyamatos sikerei alapján ő érdemelne díjat. Noha megemlíti, hogy egyszer már kapott, de azt a közönségtől, és nem is volt komoly az esemény.

Majka Mahasz Fonogram Botrány
Majka Kirohanására A Mahasz Elnöke, Szűts László Is Reagált / Fotó: Petőfi Live

Ezt követően személyes síkra tereli a mondanivalóját. Mint írja, Szűts Lászlóval egy korábbi sajtótájékoztatón összefutott, és Szűts jópofizott vele. A bejegyzés végén írja, “legközelebb legalább tedd meg azt a szívességet, hogy nem rabolod az időmet a felesleges kamu jópofizással.”

Szűts László, mielőtt a MAHASZ elnöke pozícióját töltötte be, a Sony Music Entertainmentnél dolgozott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.