
Bereczki Zoltán drámai vallomása: felkészült rá, hogy Bata Éva elhagyja
Szerinte a féltékenység az emberi kapcsolatok természetes velejárója, és egy hosszú távú párkapcsolatban előbb-utóbb mindenki szembesül vele.
Majka az utóbbi időben többször is bejelentkezett a közösségi oldalain, mióta kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. A legutóbbi videójából viszont kiderült, hogy kórházba került.
A zenész egy új videóban elmondta, hogy eredetileg az egyik barátját kísérte be koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos vizsgálatokra, de mégis őt tartották benn.
Mellkas CT-t csináltak mind a kettőnknek, hogy kiderüljön, hogy neki mi baja van, meg nekem is, hogy egy kicsit megnyugodjak, hogy nincs valami elváltozás. (...) Az van, hogy neki minden oké, nekem viszont nem annyira. Vannak ilyen kisebb fajta elváltozások a tüdőn, pici gyulladás, és a biztonság kedvéért most azt mondták, hogy benn kellene maradjak 1-2 napot, hogy kapjak egy pici szteroidot
– fogalmazott a zenész, aki azt is hozzátette, nem lett rosszabbul, nem köhög, nincs nehézlégzése, de azt mondták neki, hogy ebből a sok kis gyulladásból baj is lehet.
Majka azt is elmondta, hogy a párja is elkapta a koronavírus-fertőzést.
Állítása szerint, eddig sosem tapasztalt fájdalmakkal küzd.
Most azt próbálják megtudni, mit lehet ilyenkor csinálni a gyerekekkel, akiktől nem tudják jelenleg mindketten elzárni magukat. De szerencsére ők jól vannak.
Covid Day4
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
A videóban az egyik kommentelő megkérdezte tőle, hogy sok koronavírusos van-e a kórházban.
Gyakorlatilag csak az van most már. Mindenki, aki más volt, azt hazaküldik lassan
– hangzott Majka válasza.
Szerinte a féltékenység az emberi kapcsolatok természetes velejárója, és egy hosszú távú párkapcsolatban előbb-utóbb mindenki szembesül vele.
Szürreális jelenetek zajlottak le.
Kényszerpihenőt kellett elrendelni számára.
Nagyon rossz állapotban a színész.
Gáspár Győzőnek nem indult túl jól a napja.
Szakmai sikereit nem lehet elvitatni, de…
Elképesztő átalakuláson ment keresztül egy év alatt Tóth Vera, akire alig lehet ráismerni: a Megasztár egykori győztese több 10 kilót adott le.
Hiába várták hétfő reggel a Rádió 1 hallgatói Sebestyén Balázst, a műsorvezető nem jelent meg.
Csobot Adél és Istenes Bence mind a ketten rendkívül határozott személyiségek, és ez sokszor okozott már közöttük feszültséget az évek során.
Nem kegyelmez a férjének az üzletasszony.
Mondta ezt, miközben Gáspár Bea épp dubai fánkot díszített mellette.
Nem rejtette véka alá a véleményét.
Az édesanyja küldte a műsorba.
Kovács Reni azzal a céllal érkezett a Házasság első látásra című műsorba, hogy megtalálja az élete párját, a szakértőcsapat pedig Brumit jelölte ki neki férjként.
Most mindent elmondott!
Nagyon környékezi a sors.
Te kipróbálnád?
Ezt nem láttuk jönni.
Egy születésnapi dal még sosem kavart ekkora botrányt. G.w.M sajátos módon köszöntötte négyéves fiát, amivel sikerült ismét kivívnia az emberek nemtetszését.
Endrei Judit 2021-ben jelentette be, hogy visszatér a képernyőre.
Megindító, amit a műsorvezető elárult.
Szépen lefogyott Hajdú Péter.
Hosszú várakozás után végre kiderült, hogy a Házasság első látásra legutóbbi évadának egyik legkedveltebb párosa, Reni és Brumi a műsor után nem sokkal külön utakon folytatták életüket.
Bochkor Gábor ismét markáns véleményt fogalmazott meg, ezúttal az “anyataxikról”.
L.L. Junior és Hopp Csilla története nem mindennapi fordulatokkal teli.
Vastag Csaba az elmúlt hónapokban már a TV2-nél dolgozott, ugyanis átigazolt az RTL-től, hogy ő legyen a csatorna vezérigazgatójának tanácsadója.
Balogh Edinától nem megszokott, hogy sokat mutogassa a testét, vagy éppen mindenét kipakolja a dekoltált ruháiban.
Fehér virágok, mécsesek, gyertyák és egy fotó az elhunytról – Dudás Miki és családja így tisztelgett a tavalyi támadás következtében vasárnap elhunyt édesapja emléke előtt.
Sebestyén Balázs és Peller Mariann hat éve tart közös előadásokat a spiritualitásról, ennek kapcsán a műsorvezetőnő elárulta, valójában mit is gondol Sebestyén Balázsról.
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.