Spongyát a 2022-es nyilatkozatháborúra, Majka visszatér az RTL-hez!
Majka 2022 januárjában a következőket mondta Kolosi Péterrel, az RTL programigazgatójával kapcsolatban: “„az utolsó alkalommal, amikor nekem lejárt a szerződésem a TV2-nél, megkerestem Kolosit, hogy figyelj, most már szabad vagyok. Elmondtam, hogy engem mi érdekelt volna: az X-Faktor-mentorság, és érdekelt volna a Nyerő Páros műsorvezetése is, amire mondta, hogy azt már Balázs annyira nem szeretné csinálni. De Balázs mindenből kiszállt volna, ő nagyjából mindenre fél év után mond igent, ha mond. Aztán végül is nem jött össze.”
Akkori interjújában említette továbbá, hogy bár nem neheztel Kolosi Péterre, sőt, tiszteli őt, már csak azért sem dolgozna az RTL-nél, mert olyan emberek is vannak ott magas pozícióban, akikről a múltban már kiderült, nem tudna velük együtt dolgozni.

Kapcsolódó cikk

Mindez az után volt, hogy a csatorna azt a közleményt adta a Telexnek 2021-ben, hogy “nemhogy mesés ajánlatot nem tettünk a számára, de még jeleztük is felé, hogy jelenleg nem látjuk a helyét cégünk egyetlen produkciójában sem.”
Hát azóta eltelt egy csomó idő, sok minden változott, de még mindig Kolosi Péter az RTL programigazgatója.
Erre december 22-én:
Majka a következőket írja a fenti posztban:
„mondhatnám hogy könnyű menet volt , de nem volt az!…(!) 16 év után új kalandokat keresek a kereskedelmi televíziózásban, és visszatérek az RTL-hez, ahol egy régi-új csapat vár. Alkotó emberként mindig új impulzusokra van szükségem, és most az RTL-nél látok garanciát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljek, ahol a néző is jól szórakozik , és én is jól érezzem magam. 21 évvel ezelőtt innen indultam el a Való Világból a való világba , és ha jól számolom az életkorom, meg az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba… Minden volt kollégámnak köszönöm az elmúlt időszakot, sok nagy sikert, és boldog karácsonyt kívánok!”

Kapcsolódó cikk

Az RTL is adott ki közleményt:
„Majoros Péter, Majka az RTL-hez igazol, a rapper-műsorvezető 16 év után tér vissza a csatornához. Majkát a nézők már 2024 második felében új szerepben láthatják az RTL képernyőjén. […] Majka 2002-ben az RTL képernyőjén tűnt fel először a Való Világban, ahol a valóságshow második helyezettje lett, majd ezt követően a Való Világ műsorvezetőjeként, illetve színészként és rapperként folytatta a karrierjét. Majka a reality után 2004-ben az RTL portfóliójába tartozó Cool TV műsorvezetője volt, de többször szerepelt például a Heti Hetesben is. Később televíziós karrierjét más csatornáknál folytatta, és az ország egyik legsikeresebb zenei előadója és alkotója lett.”
Hogy Majka milyen műsorban szerepel majd az RTL-en, azt egyelőre csak találgatni lehet, de a legtöbben persze az X-Faktor mentori pozíciójára tippelnének, ha muszáj lenne.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.