A Majka által, a zenészek megsegítése kapcsán kirobbantott vita nagy port kavart. Az IDEA Intézet és a Blikk felmérte, kikkel értett egyet a nagyközönség.

Jogos-e, hogy kaptak?

A koronavírus-járvány a zenészeket kíméli, mivel koncertek elmaradtak, így bevétel sincs. Számos nagyvállalat, mint például a Spotify, segítséget nyújtott és nyújt a mai napig a bajba jutott zeneipari szereplőknek. Külföldön két nagyszabású adománygyűjtés is volt Billie Eilish-tól kezdve Elton Johnon át Lady Gagáig. A Lady Gaga által fémjelzett gyűjtés több mint 127 millió dollárt gyűjtütt össze. Elton Johnék pedig 8 millió dollárral segítették a járvány miatt bajba jutottakat. Magyarországon két startup, a Photon és a Banding is a támogatást tűzte ki céljául a Dalok bentre kampányukban. De az állam is beavatkozott, és akik igényeltek, 70-120 ezer forint közötti támogatást kaptak.

Majka Zeneszek Tamogatasa Vita Botrany Felmeres
Majka “Amikor A Test Örexik” Klipjében / Fotó: Magneoton

Majka azonban kifejezte nemtetszését a május elején nyilvánosságra hozott névsoron, pontosabban annak néhány tagján. Mint írta privát közösségi oldalán, “gusztustalannak és szánalmasnak tartom ezt az egészet.” Számos zenész reagált a Belehalok dalszerző-énekesének véleményére, köztük Lovasi András, a Kiscsillag frontembere.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez a “nehogy már XY-nak ne legyen egy csomó lóvéja” egy kocsmában simán elmegy, de nyilvános térben ezt belengetni baromi képmutató[/perfectpullquote]

– írta hivatalos Facebook-oldalán Lovasi. Majka interjúban reagált, aki többek között elmondta, “ha valaki februárban még tévében, jó pozícióban szerepel, vagy valaki tizenmilliós autóval jár, legújabb iPhone van a kezében, az szerintem ne folyamodjon segélyért, és főként ne kapja meg.”

Nem tudni, de lehetséges, arra gondolhatott Lovasi, hogy Majka és ByeAlex kollabját a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megtámogatta. Felvetődik a kérdés, hogy miért folyamodik támogatásért az NKA-hoz az, akinek több tévéműsora is van és az egyik legismertebb zenész. A három éve megjelent uuu című videóklip egyébként nagy port kavart szexista kivitelezése és dalszövege miatt.

De kikkel értenek egyet az emberek?

A Blikk az IDEA Intézet nevű közvélemény-kutató céggel felmérette, hogy a nagyközönségben hogyan csapódott le a magyar zenészszakmát alaposan felkavaró ügy.

Az összes megkérdezett:

  • 38 százaléka szerint a zenészek többsége a járvány előtt kimagaslóan sokat keresett;
  • 22 százaléka szerint ilyen helyzetben mindenképpen szükséges a támogatás;
  • 18 százaléka szerint igazságosabban kellett volna döntenie a bírálóbizottságnak;
  • 13 százaléka nem tudott erről a történetről;
  • 5 százaléka úgy véli, a zenészek többsége extrém módon ki van szolgáltatva az ilyen helyzeteknek;
  • 4 százaléka úgy gondolja, hogy a pénzt elnyerők többsége nem magának, hanem zenekara tagjainak akart segíteni.

A Blikk megjegyzi: érdekes, de a 18–39 év közöttiek kisebb arányban álltak be Majka mögé (30 százalék), míg a 60 év felettiek 44 százalékban egyetértettek vele.

Inkább az ellenzéki szavazók értenek egyet Majkával

A magukat kormánypárti válaszadónak vallók 31 százaléka, az ellenzéki szavazók 41 százaléka értett egyet teljesen a kijelentéseivel (42 százalék nem adott választ a pártpreferencián alapuló kérdésre). Mindkét tábor azonos arányban (24-24 százalék) értett egyet abban, hogy a fellépési lehetőségektől eleső, rászoruló művészeket mindenképp támogatni kell.

Majka Felmeres Zeneszek Tamogatasa
Így Vélekednek A Magyarok A Művészeknek Adott Segélyről / Forrás: Blikk – Idea

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2020. május 27. – május 31. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. Az 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb +/- 2,2 százalékpont.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.