Minden kiderült.
“A második szülésem után hiába teltek a hónapok, és hiába nem volt már rajtam pluszkiló, úgy néztem ki, mintha három hónapos terhes lennék. Zavart, amit a tükörben láttam, de megnyugtattam magam, hogy csak lassabban regenerálódik a szervezetem.”
“Úgy gondoltam, a sok mozgásnak köszönhetően majd visszakapom a régi hasamat, de két évvel később miután már komoly hát és derékfájdalmaim is lettek orvoshoz fordultam” – mesélte el a Storynak Majka felesége, Majoros Hajnalka, akinél a szétnyílt hasfal mellett köldöksérvet is megállapítottak, műteni kellett.

Kapcsolódó cikk

A műtét után nagy szükség volt Majka segítségére, hiszen Hajni még a nadrágját sem tudta egyedül felvenni. Fontos volt a műtét, hiszen a szétnyílt hasizom hosszú távon komoly szövődményekkel járhat, a test tartóizmai meggyengülnek, ami további egészségügyi romláshoz vezet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet