Misztikus Marcus halálos fenyegetéseket kap, miután rosszul jósolta meg a foci VB egyik, igaz fontos meccsének kimenetelét.

Misztikus Marcus azt jósolta kedden, hogy Anglia megveri Horvátországot. Mint tudjuk, nem így lett. Vétése miatt Marcus egykori rajongói most a fejét követelik, azaz inkább a csülkét. Szalonnaként akarják viszontlátni szegényt.

30 év után Anglia most jutott a legmesszebb nemzetközi megmérettetései során. Az egész ország lélegzetvisszafojtva várta, hátha másodjára is győzelemmel tér haza a csapat, ahogyan az történt 1966-ban, amikor is megverték az NSZK-t.

Ehhez képest Horvátország, akit a kevésbé esélyesnek tartottak, a hosszabbításban legyőzte Angliát. Az angol szurkolók pedig nagyon zabosak. És tudjuk, milyenek, ha utat engednek kitörő érzelmeiknek. Ebben a cikkünkben számoltunk be arról, hogy örömükben szétkaptak egy IKEA-t. 

Most, hogy elszállt az agyuk a VB-vereség miatt, kő kövön nem maradhat. És ember, akarom mondani, malac legyen a talpán, aki megmenekül fékevesztett haragjuktól.

Az angol szurkolók vérszomjas dühüket Marcuson akarják levezetni. Misztikus Marcus egy 8 éves törpemalac, aki idáig sikeresen jósolta meg egy csomó, a világot foglalkoztató ügy és esemény kimenetelét. Ilyen volt a Brexit és a 2016-os amerikai elnökválasztás.

Kedd reggel az Egyesült Királyság This Morning műsorában téma volt Marcus, aki Anglia győzelmét jósolta meg Horvátország felett.

X1080 Gbg
Misztikus Marcus A This Morning Stúdiójábanm Munka Közben (Korábbi Felvétel) / Fotó: Daliymotion

Misztikus Marcus munkamódszere, hogy lassan botorkál a körbe kirakott és a nemzetek zászlajaival átszúrt almák között. A kedd reggeli adásban nyílegyenesen az Anglia zászlóját viselő alma felé vette az irányt, és mindenki biztos volt az angol csapat győzelmében. 

Reméljük, a fiaskó ellenére Marcus nem jut arra a sorsra, mint kollégája Rabio, a polip, akit a japánok még a Lengyelország elleni csoportmeccsük előtt megöltek és megettek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.