Manuel nemrég kórházban járt, de nem akarta elárulni, mi a gond, most azonban úgy néz ki, meggondolta magát.

Manuel korábban közösségi oldalán osztotta meg a rajongókkal, hogy kórházban van, és annyit elárult, hogy gyomortükrözése volt, de ennél részletesebben nem akart nyilatkozni. A zenész most mégis megszólalt a betegségéről, írja168.

Jobban érzem magam, de egyelőre még nem oldódtak meg a problémáim, most is sok kellemetlenséget okoznak a gyomorpanaszaim.

Elmondása szerint nagyon szeretné, ha végre kiderülne, mi okozza a tüneteit, és rajta is van az ügyön.

Sokat járok orvoshoz, több különböző vizsgálaton átestem már, köztük gyomortükrözésen is. Egyelőre még nem tudjuk, mi okozhatja a gondokat, a fájdalmaimat, de legalább kezeljük

– árulta el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.