A divattervező jogi csapata tagadja a vádakat, miszerint Jacobs jogtalanul használta fel a Nirvana híres mosolygó fejét.

Tavaly év végén érkezett a hír, a Nirvana beperelte Marc Jacobs-ot, amiért az új grunge kollekciójában felhasználta a zenekar mosolygó fejet ábrázoló logóját. A logót 1992-ben védették le.

A Nirvana pereli Marc Jacobsot a mosolygó fej miatt

A The Fashion Law hozta le először, hogy a márkának perrel kell szembenéznie, amiért az új kollekcióban felhasználták a Nirvana logóját. A Bootleg Redux Grunge kollekcióban a banda engedélye nélkül hasznosították újra a mosolygó fejet. A szemeket lecserélték M és J betűkre, de az eredmény így sem különbözik eléggé az eredetitől.


A Bootleg Redux Grunge kollekció már eleve ellentmondásos volt, annak idején Marc Jacobs állásába is került. A tavaly újra polcokra kerülő kollekció egyik darabjaként jelent meg egy póló, amin a híres mosolygó fej látható, annyi változtatással, hogy a szemek helyén egy M és egy J betű látható. A jogi csapat tagadja a hasonlóságot, írja a Dazeddigital.

A ’90-es évekbe az állásába került, most újra a polcokon – Érkezik az ellentmondásos Marc Jacobs-kollekció

1992-ben Marc Jacobs Perry Ellis-nek dolgozott az SS 93 kollekción. A grunge témájú ruhák annyira távol álltak a cég korábbi darabjaitól, hogy Marc Jacobs elveszítette az állását miattuk. A divattervező munkáját 2019-ben újra láthatja a közönség. Victoria Beckham most ünnepli saját magáról elnevezett márkája 10. születésnapját.


A per menesztését és Courtney Love és Frances Bean Cobain vallomását kérik. Azt állítják, Kurt Cobain özvegye és lánya támogatták a céget a kollekció megjelenésének idején. Courtney Love-ot meg is hívták a Los angeles-i megnyitó partira. Love még a pólóról készült kép alá is kommentelte: „Jó fotó! Valamennyire ismerősnek tűnik! Csodálatos!”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.