Követem Közélet Márki-Zay: nem a visszavonulásomat jelentettem be

Márki-Zay: nem a visszavonulásomat jelentettem be

Promóció

“Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy nem visszavonulásomat jelentettem be, hanem legális lehetőséget ajánlottam Hódmezővásárhely fideszes képviselő-testületi többségének arra, hogy amennyiben nem kívánnak velem, azaz a független, esetlegesen ellenzéki polgármesterrel együtt dolgozni a következő egy évben, akkor oszlassa fel magát” – tette egyértelművé vasárnap esti videóbejelentkezésében Márki-Zay Péter – írja a Sztárklikk.

Promóció
- Advertisement -

Márki-Zay azt mondta: „természetesen kitartok Hódmezővásárhely, továbbá Magyarország mellett”, magyarán nem vonul vissza, de szeretné végre megméretni azt, hogy a korrupt fideszes zsarolás a vásárhelyiek körében is sikerre jutott-e, vagy a tisztességes munkának van foganatja.

Security Check Required

No Description

A független vásárhelyi polgármester szerint a helyi Fidesz nem a lakosok érdekeit nézi, amikor megakadályozza a város gyarapodását, s lényegében ellehetetleníti a működést. Éppen ezért azt javasolja, hogy a soron következő októberi képviselő-testületi ülésen a fideszes többség kezdeményezze az önkormányzat feloszlatását, így időközi képviselő-testületi és polgármester-választást lehetne tartani Hódmezővásárhelyen.

Márki-Zay Péter: retteghetnek a fideszesek / ContextUs

A fideszes önkormányzatok retteghetnek, mivel ők nem parkolóhelyeket adtak oda ingyen, hanem például több ezer trafikot osztottak ki ilyen alapon- jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd Kontrában Márki-Zay Péter azzal a hírrel kapcsolatban, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kaptak volt szegedi városvezetők, mivel ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek, miközben erre nem volt semmilyen jogszabályi alapjuk.

Mivel a hatályos törvények szerint jövő októberben lesz a soron következő, rendes helyhatósági választás, egy későbbi időpontban erre már nem kerülhetne sor. Márki-Zay szerint azonban a fideszeseknek el kell dönteniük: a város ellehetetlenítésén, a vásárhelyiek megzsarolásán dolgoznak tovább – ahogyan az elmúlt hét hónapban, vagy a vásros érdekében. Ha előbbi, akkor most egy kampányban még egyszer, utoljára mindent bevethetnek.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3