A hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter szerint a szegedi városvezetők elítélése adhat okot a jobboldalon a félelemre. Beszélt arról is, mi lesz az ígéreteivel, miszerint az előző városvezetés korrupciógyanús ügyeit mind kivizsgálja.

Hirdetés

A fideszes önkormányzatok retteghetnek, mivel ők nem parkolóhelyeket adtak oda ingyen, hanem például több ezer trafikot osztottak ki ilyen alapon- jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd Kontrában Márki-Zay Péter azzal a hírrel kapcsolatban, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kaptak volt szegedi városvezetők, mivel ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek, miközben erre nem volt semmilyen jogszabályi alapjuk.

Szegedi példa

A hódmezővásárhelyi polgármester megismételte, ha a bíróság egy ilyen ügyért elítélhette a szegedi vezetőket, „a fideszesek retteghetnek”. Megjegyezte, szerinte az elmúlt években meglehetősen kevés korrupciós ügy ment végbe, néhány kivételtől eltekintve a jobboldal még az előző kormányokhoz köthetők ellen sem indított ilyen jellegű ügyeket.

Kiszivárgott levél

Márki-Zay beszélt arról a kiszivárgott levélről is, mely szerint Lázár sajtósa azt kérte helyi fideszesektől, semmilyen pozitív dolgot ne nyilatkozzanak hódmezővásárhelyi ügyekről. Mint mondta, hivatalosan még nem értesült róla, csak telefonon, hogy emiatt feljelentették, de el is hisz, hogy néhányan kellemetlenül érezték magukat amiatt, hogy ez kiszivárgott. Úgy véli, ez a „vásárhelyi Fidesz őszödi beszéde”.

Mészáros Lőrinc szuperstróman lett – Ezek a plakátok kaptak díjat az ARC kiállításon

Az elmúlt 17 évben a Városliget volt a helyszín, idén azonban a szervezőknek szedniük kellett sátorfájukat, és némi bizonytalanság után Zuglóban kötöttek ki, az Örs vezér terétől 300 méterre, a Metropolitan Egyetem mögötti füves sétányon lesz a tárlat.

Azt ugyanakkor kijelentette, hogy teljesen legális úton kapta a levelet, és csak azután hozta nyilvánosságra, hogy annak a szerzője elismerte az írás valódiságát, ráadásul úgy véli, ha Lázár János sajtósa tíz fideszes képviselőnek ír egy levelet, az nem számít magánügynek. Többszöri kérdésre válaszolva elmondta, ahogy támogatói nevét sem hozta eddig nyilvánosságra, úgy azt sem fogja elmondani, kitől kapta a levelet, de úgy általában nagyon sok fideszes információt szokott kapni.

Csontvázak

A helyi helyzetről szólva azt mondta Márki-Zay, mióta polgármesterré választották, azóta folyamatosan hullanak ki csontvázak a szekrényből és minden nap csinálhatna balhét a városban, minden nap jelenthetne fel valakit például azért, mert megrágalmazza őt, de nem szokta ezt tenni.

Megtaláltuk a legzseniálisabb fotót Orbán “Rád is szükség van” kampányára

Az elmúlt 17 évben a Városliget volt a helyszín, idén azonban a szervezőknek szedniük kellett sátorfájukat, és némi bizonytalanság után Zuglóban kötöttek ki, az Örs vezér terétől 300 méterre, a Metropolitan Egyetem mögötti füves sétányon lesz a tárlat. Azonban a nem díjazottak között több, szintén zseniális alkotás található.

Azt ugyanakkor gyanús ügyként említette, hogy a helyi rádió azután került Lázár Jánoshoz közeli emberek kezébe, miután elveszített egy 7 millió forintos szerződést.

Korrupciós ügyek

Arra a kérdésre, mi lesz az ígéretével, miszerint az előző városvezetés korrupciógyanús ügyeit mind kivizsgálja, azt válaszolta: erre a mai napig nincs csapata, ami elég nagy baj.

Horváth András korábban heti egy napot tudott ilyen ügyekkel foglalkozni, de most már hónapok óta alig ér rá- magyarázta Márki-Zay, aki ugyanakkor reméli, hogy a korrupciós ügyekkel foglalkozó egykori NAV-os fog tudni segíteni a jövőben neki.

Hozzátette: szerinte ennek ellenére is vannak ügyek, melyekben történt előrelépés, például, hogy az OLAF vizsgálatot indított az Elios-ügyben. Hozzátette: olyat is találtak korábbról, amikor egy műszaki kivitelezésre hárman pályáztak, köztük az egyik egy vendéglátós volt és sorok közötti egyezés volt az ajánlatokban is.

Orbán egyre gazdagodó ismerőseivel kampányol az európai liberálisok szövetsége

The Hungarian Govt launched a taxpayer-funded campaign attacking @guyverhofstadt @judithineuropa and democratic vote of @Europarl_EN. Perhaps the Hungarian people should watch this video, make up their own mind & ask Mr Orban to respond!

A kérdésre, hogy egy városban is lehet-e forradalmat csinálni, egyértelmű igennel felelt Márki-Zay, és kijelentette: amit tehet, ő meg fogja azt tenni. Hozzátette ugyanakkor: más városokban is szükség lenne a korrupció és a megfélemlítés ellen küzdeni, ráadásul szerinte az utóbbi sok helyen még nagyobb problémát jelent az embereknek, mint az előbbi.

Hirdetés