Murakami Haruki japán író pályafutása kezdetének 40. évfordulóját ritka nyilvános felolvasó esttel ünnepelte kedden Tokióban, aki mintegy negyedszázad után állt ismét olvasói elé.

A világ egyik legnépszerűbb regényírója, Marukami Haruki, aki januárban töltötte be 70. életévét, 1979-ben jelentette meg a Hallgasd a szél dalát! című első regényét, amelyért azonnal irodalmi díjat kapott. A 1987-ben kiadott Norvég erdő hozta el számára a hírnevet. Legutóbb 2017-ben jelent meg regénye Kisidancso Gorosi (angolul Killing Commendatore) címmel, amelyben a japán megszállók által 1937-ben elkövetett nankingi mészárlással foglalkozik.

Marukami Haruki Norvég Erdő Nobel Díj
Marukami Haruki Japán Író, A Norvég Erdő Szerzője / Fotó: Getty Images

A médiától mindig tartózkodó Murakami utolsó felolvasó estjét Kóbe és Asija városokban tartotta a térséget 1995-ben megrázó pusztító földrengés után. Keddi tokiói estjén egy fiatal irodalmi díjnyertes írónő, Kavakami Mieko volt a vendége, aki régóta Murakami rajongója, és aki 24 éve is ott volt a közönség soraiban.

Itt az új Murakami Haruki-regény már magyarul is / ContextUs

Murakami Haruki 1949. január 12-én született, Kiotóban. Japán író és műfordító. 1979-ben jelent meg első kötete Hallgasd a szél dalát! címmel (eredeti néven: Kaze no uta o kike) A nemzetközi ismertséget 1987-es Norvég erdő című regénye hozta meg számára. Murakami műveit gyakran szokták a populáris irodalomhoz sorolni.

Mindkét író részleteket olvasott fel novelláiból, majd Murakami meglepte közönségét azzal, hogy bejelentette: van egy vadonatúj novellája, amelyet néhány hete írt, és még nem adta ki, angol címe Confessions of a Shinagawa Monkey. A mű folytatása a Shinagawa Monkey című novellának, amely egy nőről szól, aki elfelejti a nevét, mivel egy majom ellopta azt. A novella a 2002-ben kiadott Five Strange Tales of Tokyo című gyűjteményes kötetében jelent meg.

Murakami mintegy 30 perces részletet olvasott fel a műből, és közölte, hogy a történetet nem tervezi kiadni.

Murakami és Kavakami viszont kiadott egy új könyvet A Horned Owl Takes Off at Dawn: A long long interview by Kavakami Mieko címmel, amelyben az írónő Murakamival készült interjúit rendezték kötetbe.

A világhírű író, Murakami Haruki elajándékozta az összes könyvét, kéziratát

Mint mondta, csaknem 40 évi írás után már nincs hely sem otthonában, sem irodájában a felhasznált és keletkezett dokumentumoknak, és mivel nincs gyermeke, azt sem szeretné, ha irodalmi hagyatéka szétszóródna és elveszne. Sötétedés után címmel megjelent az irodalmi Nobel-díj egyik nagy esélyesének, a japán Murakami Haruki legújabb könyve, a Geopen gondozásában.

Murakami könyveit a világ mintegy 50 nyelvére fordították le, számos művét színpadra állították, filmre vitték. Nevét évek óta emlegetik a Nobel-díj várományosai között, de az elismerést eddig még nem kapta meg. Tavaly a szexuális botrány miatt alternatív Nobel-díjat hoztak létre, amit nemes egyszerűséggel visszautasított. Más rangos irodalmi díjakat azonban igen: 2006-ban Franz Kafka-, 2009-ben Jeruzsálem-, 2015-ben Hans Christian Andersen irodalmi díjjal jutalmazták.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.