A francia rendezőnő az első, aki a Cannes Filmfesztivál 72 éves történelmében elsőként díjat nyert fekete bőrűként. Atlantique című filmje napjaink egyik legkomolyabb problémájára refelketál, humorral és természetfeletti elemekkel.

A helyszín Dakar, Szenegál, ahol rengeteg fiú és férfi tűnik el, átszelve az óceánt, kockáztatva az életüket egy jobb jövő reményében. Mati Diop az otthon maradt asszonyok és barátnők szemszögéből mondja el napjaink menekültválságát. Ahogyan Diop fogalmazott, úgy kell elképzelni, mint az Odüsszeusz története Penelopé nézőpontjából.

7Ec9E61 Ye Mekakg5 Skdk8Ubovnuj6
Mati Diop / Fotó: Le Monde

A rendezőnek Sylvester Stallone adta át a díjat. Beszédében Dakarnak és Szenegálnak dedikálta az elismerést, és a ceremónia alatt Diop felhívta a színpadra az alkotókat, a barátokat és a producereket, miközben elmondta, hogy a forgatás alatt csodálatos emberekkel találkozott, és az egész egy kalandnak fogható fel. A rendezőnő 2009-ben készített egy rövid dokumentumfilmet, amely hangot adott Szenegál eltűnt férfijainak, akik közül majdnem 2300-an haltak meg Európa felé vitorlázva. Ez volt az előzménye az Atlantique-nak.

Az egyenlőtlenségek okozta társadalmi erőszakről szóló film, az Élősködők nyerte a 2019-es Cannes Filmfesztivál Arany Pálma-díjat

A gazdatest, a Snowpiercer – Túlélők viadala, az Okja rendezője tízévnyi nemzetközi kitérő után forgatott ismét a hazájában. És ennek eredményeként egy tőle megszokott hangvételű, besorolhatatlan szociális tragikomédiát készített. Bong Dzsun Ho nem először választotta a szórakoztató zsáner műfaját, hogy hangsúlyosabban és szimbolikusan tudja megmutatni a szociális viszonyokat egy olyan világban, ahol a társadalmi különbségek igazságtalan módon növekednek.

Diop szellemvárosként tekintett Dakarra, ahol minden nagyon sötét és reménytelen, ez adta az alaphangulatát a filmnek.

A forgatás előtt beszélgetett a helyi nőkkel, akik őszintén elmondták, hogy férfiakból élnek, és nem egyszer, hasznot is húznak belőlük.

A francia rendezőnőnek azért is volt fontos leforgatni a filmet, mert úgy érezte, végre kifejezheti magát, visszatérhet az afrikai gyökereihez, amelyre Franciaországban nem igazán volt lehetősége. Az Atlantique egy egyedülálló film, amely úgy beszél a menekültválságról, hogy közben tiszteletben tartja a közösséget kulturális szempontból. Mindezt az okok bemutatásával, és némi keserű humorral.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.