Külföldi bujkálás és elutasított óvadék
A szökés és elrejtőzés veszélyét a terhükre rótt cselekmények súlya mellett a gyanúsítottak kiemelkedő anyagi háttere és nemzetközi mozgási lehetősége is megalapozza.
A bíróság kiemelte: „Az FT egyetértett az elsőfokú döntéssel abban, hogy a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának veszélyét egyrészről megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük”.
A kockázatokat tovább növeli, hogy az elkövetői körhöz sorolt Matolcsy Ádám és Stofa György ismeretlen külföldi helyen tartózkodik, és ellenük nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési osztálya az Interpol rendszerén keresztül folytatja az eljárást a két külföldön tartózkodó terhelt felkutatására – ismertette a 24.hu.
Ahogy korábban megírtuk, a bíróság már az elsőfokú eljárás során sem fogadta el a volt jegybankelnök óvadéki ajánlatát. A törvényszék szerint most is úgy látja, hogy az óvadék összege önmagában nem teszi szükségtelenné a letartóztatást, és nem mérsékli megfelelő mértékben a fennálló kockázatokat.
A testület rögzítette: „Önmagában szintén alkalmatlan a bizonyítás veszélyeztetésének vagy a bűnismétlésnek a megakadályozására. Ha három különös ok együtt indokolja a kényszerintézkedés elrendelését, és ezek közül kiemelkedő súlyú a bizonyítás befolyásolásának veszélye, akkor az óvadék összege önmagában nem teszi szükségtelenné a letartóztatást, és nem mérsékli megfelelő mértékben a fennálló kockázatokat”.


