Akár már július elején folytatódhat a Mátrix 4 forgatása a koronavírus-járvány ellenére.

A stúdió meghosszabbította a szerződéseket

Lana Wachowski sci-fijének, a Mátrix 4-nek produkciója a koronavírus-járvány miatt állt le, de a Variety a Warner Bros. filmstúdiótól megtudta, a stúdió most további nyolc hétre meghosszabbította a szerződéseket, hogy a színészeket legalább július 6-ig megtartsa.

matrix 4 folytatas forgatas koronavirus keanu reeves
Keanu Reeves alakítja ezúttal is Neót a Mátrix 4-ben / Fotó: Getty Images

A Mátrix 4 forgatása februárban kezdődött San Franciscóban, majd a stáb március közepén Berlinbe költözött. Az európai helyszínen azonban már nem indulhattak el a felvételek, mert addigra kirobbant a világjárvány.

Jada Pinkett Smith-szel és Neil Patrick Harris-szel bővül a Mátrix 4 stábja

Tovább bővül a Mátrix 4 szereplőgárdája, hiszen az Így jártam anyátokkal sztárja, Neil Patrick Harris már korábban csatlakozott az akció-sci-fi folytatásához, most pedig Will Smith kedvese, Jada Pinkett Smith is bejelentette visszatérését a franchise-hoz. Mrs. Smith a korábbi a Mátrix – Újratöltve és a Mátrix – Forradalmak című epizódokban alakította Niobe karakterét, de az Enter the Matrix nevű számítógépes játékban is látható volt.

A Mátrix-filmek sztárjai, Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss az új folytatásban ismét játszanak, de a szereplők között van Yahya Abdul-Mateen II, Neil Patrick Harris, Brian J. Smith, Toby Onwumere és Jonathan Groff is. A jelen állás szerint 2021-ben mutathatják be a filmet a mozik, de a stúdió még nem közölt pontos dátumot.

Tavaly jelentették be

A negyedik rész forgatókönyvét Aleksandar Hemon és David Mitchell írta Wachowskival, aki producerként is jegyzi a filmet. A Warner Bros. tavaly augusztusban jelentette be, hogy belevágnak a Mátrix-történet folytatásába. Maga Keanu Reeves is elismerően nyilatkozott a forgatókönyvről, mint mondta, “nagyon ambíciózus.”

A Mátrix-trilógia együtt több mint 1,6 milliárd dolláros (524 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból.

A három filmet Lana és nővére, Lilly Wachowski együtt írta és rendezte. (A neveket nem írtuk el, mindössze transzneműek lettek a testvérek.)

Ha esetleg lemaradtál volna, a forgatás kezdetén néhány jelenet kiszivárgott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.