Átadták az ország egyedülálló irodalmi díját

Az első prózaköteteseket támogató Margó-díj egyértelműen egyedülálló elismerés országunkban. A már negyedszerre átadott kitüntetés büszke tulajdonosa, Mécs Anna idén háromszoros médiatámogatást, félmillió forintot és egy próbafordítást is magáénak tudhat.

A Margó-díj az egyik legnagyobb ugródeszka 

Négy napon át ismét az irodalom kapja a főszerepet a Várkert Bazárban. A Margó Fesztivál az eddiginél is több programmal várja az olvasás szerelmeseit. A könyvbemutatókkal, könyvvásárral és kerekasztal-beszélgetésekkel teli rendezvény nyitóprogramja a Margó-díj átadása volt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Margó-díj kiváló kezdeményezés, nincs még egy olyan Magyarországon, ami az elsőköteteseket kiemelné. Ezért döntöttünk úgy, hogy megháromszorozzuk a médiatámogatást[/perfectpullquote]

– nyitotta meg az eseményt Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing igazgatója. 

Valuska László, a Margó fesztiváligazgató bevallása szerint egy csomagként gondolnak a Margó-díjra, amivel segítenek felhívni a figyelmet az elsőkötetesekre. A korábbi nyertesek már mindannyian túl vannak a második publikációjukon, a díj pedig nagyban hozzájárul szakmai ismertségükhöz.

“Nem csak azt szeretnénk, hogy a végén adjunk egy oklevelet meg pénzt, hanem hogy hosszútávon is segíteni tudjunk az írói karrier folytatásában” – hangoztatta Valuska.

Elsőkötetesek színes palettája

Idén az eddigieknél is több, 52 elsőkötetes szerző nevezett a versenyre, amit a nyár folyamán egy előzsűri szűkített le tíz könyvre. A listán helyet kapott Csepelyi Adrienn, Csutak Gabi, Donáth Mirjam, Fekete Judit, Frank Márton, Hargitai Miklós, Juhász Tibor, Mécs Anna, Mezei Márk és Zágoni Balázs debütálókötete is.

Csutak Gabi: A nosztalgikus szemléletmód teljesen idegen – Interjú

Körülbelül három éve fogalmazódott meg bennem először reális lehetőségként, hogy a novelláimat ciklusba rendezve könyvként is megjelentessem. Akkoriban a litera.hu szerkesztőjeként havi rendszerességgel írtam azokat a gyerekkori történeteket, amelyek most a kötet törzsanyagát képezik. De csak akkor kezdtem nagyon intenzíven és tudatosan dolgozni a könyvön, amikor a JAK-füzetek szerkesztői, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós jelezték, hogy érdekelné őket az anyag.

„Sok nagy kedvencünk van, ez a tízes lista tényleg nagyon színes palettája annak, hogy az elsőkötetesek miket csinálnak” – állította a fesztiváligazgató. Közülük választotta ki az ötfős szakmai zsűri a top hármat, Csutak Gabi Csendélet sárkánnyalát, Juhász Tibor Salgó Blues-ját és Mécs Anna Gyerekzárát.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez nem azt jelenti, hogy a másik hét nem érdemelne díjat, ez kizárólag ennek az öt embernek a véleménye, és minden egyes zsűritagnak van olyan könyve a tízes listáról, ami miatt szomorú, hogy nem került be a háromba[/perfectpullquote]

– jegyezte meg a top hármas listáról Valuska László.

Ha emlékeket akar, kitalálja őket

A meglepetésszerű rövid interjú alatt Csutak Gabi azt állította, sokáig nem gondolta, hogy feltétlenül szüksége van egy saját kötetre. Az írónő folyóiratokban kezdett el publikálni tíz évvel ezelőtt, neve az irodalmi körökben már ismerősen csenghet. Ezért is érte meglepetésként a zsűrit, mikor az elsőkötetesek között találkoztak vele.

Csutak Gabi: “Úgy indult az egész, hogy amikor a nagymamám meghalt, először magamnak akartam felírni dolgokat” / Fotó: Nagy Márton

„Úgy indult az egész, hogy amikor a nagymamám meghalt, először magamnak akartam felírni dolgokat. Amikor ezeket elkezdtem feljegyezni, rájöttem, hogy nagyon nem emlékszem, és ha emlékeket akarok, akkor azokat ki kell találnom” – mesélte a szerző.

Valuska megjegyezte, hogy rengeteg író kapcsolódik az Erdély-tematikához műveiben, ezáltal nem lehet könnyű újat mondani. Erre válaszul az írónő bevallotta, „azt gondoltam, hogy ez a kutyát se fogja érdekelni, de engem annyira érdekelt, hogy nem volt más választásom.”

Objektivitás és szubjektivitás határán

Juhász Tibor első verseskötete után került alkotói válságba, amiből tárcaírói munkák húzták ki. Ekkor kezdett el prózaírással foglalkozni, ami a Salgó Blues kötettel teljesedett ki.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az alkotói munka kezdeti státuszában ezek a szövegek emlékezetből íródtak, utána azonban visszamentem az utcára, és beszédbe elegyedtem az emberekkel[/perfectpullquote]

– emlékezett vissza az író.

Juhász Tibor: “Az alkotói munka kezdeti státuszában ezek a szövegek emlékezetből íródtak, utána azonban visszamentem az utcára” / Fotó: Nagy Márton

A szerző munkáját jelentősen nehezítette, hogy valós szereplők történeteit mesélte el. Elmondása alapján ő nem biztos, hogy örült volna neki, ha ezek a történetek róla hangzottak volna el. “Nem akartam szépíteni, nem akartam nagyzolni sem. Egy olyan egészséges távolságot akartam tartani, ami nagyjából az objektivitás és a szubjektivitás közötti határmezsgyén mozog” – mesélte őszintén a Margó Fesztiválon.

Játékosan átgyúrt valóság

Mécs Anna kötetének hangvételét a Girls és a Broad City-sorozatokhoz hasonlították. A szerző azzal kezdte gondolatmenetét, nem látta az említett alkotásokat, de örül, hogy ezek szerint hasonlóan gondolkozik.

A legtutibb program a hosszú hétvégére? Margó Irodalmi Feszt, nem kérdés!

Ha nem tudod, mit csinálj a közelgő hosszú hétvégén, adunk egy nyerő tippet. Gyere el a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra! Mi ott leszünk, mert mindig nagy élmény számunkra találkozni nem csak a legfrissebb könyvekkel, hanem az írókkal, költőkkel, gondolkodókkal és beszélgetőtársaikkal is.

A negyedik Margó-díj nyertese három-négy évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az írással, azelőtt tudomány-kommunikációs témájú újságcikkeket írt.

Valuska László kiemelte, ahogyan Mécs Anna a személyességgel játszik a novelláiban / Fotó: Nagy Márton

Ezekkel jelentkezett a Fiatal Írók Szövetségének táborába.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A műhelymunka és a feladatok segítettek abban, hogy testet öltsenek ezek a történetek. Azután, ebben a két-három évben lett intenzívebb az alkotói munkám[/perfectpullquote]

– emlékezett vissza.

Valuska László kiemelte, ahogyan Mécs Anna a személyességgel játszik a novelláiban. A történetek a szerzőről szólnak, de annyira átalakítja őket, hogy tényszerűen már mégsem önéletrajzi. „Izgalmas játék, ahogy a valóságból gyúrom össze. Ha valaki ismer engem, annak egészen más lehet olvasni, mert felfedezhet morzsákat belőle” – mesélte a szerző.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A díjat Mécs Anna Gyerekzár című kötete kapta, de idén rendhagyó módon Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal művének különdíjat ítéltek.

Kezdőlap > Uncategorized > Átadták az ország egyedülálló irodalmi díját
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból