Hoppá! Mi lesz ebből?
Mikor volt már a Megasztár első szériája, amit Tóth Vera nyert… mégis a mai napig nagy port kavar az énekesnő 2004-es győzelme, legalábbis Oláh Ibolya bundát emleget. Szerinte elcsalták a tehetségkutatót, és neki kellett volna győznie. Ezekre a vádakra regált most Tóth Vera Kadarkai Endre műsorában – írja a Blikk.
Először volt ilyen kaliberű műsor, ami az egész országot megmozgatta az évezred hajnalán. Így talán természetes, hogy akadnak megválaszolatlan kérdések mindenkiben, illetve ilyenkor az is természetes, hogy nehezen tudják elfogadni a dobogó tetejéről lecsúszó emberek a veszteség tényét.

Kapcsolódó cikk

Mégis, komoly vád az, amit Oláh Ibolya egy korábbi interjújában megfogalmazott a Megasztárral kapcsolatban. A bundázásra azonban Kadarkai Endre vendégei, Till Attila műsorvezető és maga Tóth Vera is komoly és határozott választ adtak – írja a lap a a Story magazin nyomán.
Tilla szerint nem volt, nem történhetett csalás, amit Tóth Vera is megerősített.
Az énekesnő hozzátette, hogy ő kifejezetten azt érezte, hogy Ibolyával többet foglalkozik a stáb, mint vele.
“Én azt érzékeltem a stábon, hogy örültek volna, ha Ibolya nyer. Tehát pont ezért is abszurd felvetés Ibolya részéről, hogy a szavazatokat megbuherálták” – mondta Tóth Vera.
Majd így folytatta, visszaemlékezve a húsz évvel ezelőtti történtekre: “Nyilván őt is ajnározták utána, meg kellett, mert nagyon csalódott volt, hogy nem nyert. Szerintem Ibi teljesen biztos volt benne, hogy ő viszi el a pálmát. És nyilván egy picit jobban elfoglalta őket Ibolya pesztrálása vagy vigasztalása. Én meg ezáltal azt éreztem – s a mai napig van bennem egy ilyen érzés –, hogy egy kicsit engem stabilabbnak láttak, ezért jobban magamra hagytak, miután kialudtak a fények, véget ért az adás. Tán észre sem vették, hogy elmentem… És ez nem ilyen önsajnáltató duma, ezek tények, ez így történt.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.