Felhánytorgatott döntések és nyers visszavágás

A rapper nem rejtette véka alá a sérelmeit, és nyíltan kolléganője szemére vetette az elmúlt adások történéseit.

T. Danny szerint Erika nem viszonozta a türelmet, és így fogalmazott: „voltak kétségbeejtő döntéseid, amiket én szó nélkül hagytam”.

Herceg Erika határozottan elutasította a bírálatot: „Azok az én döntéseim voltak, és adtatok nekem mind a hárman, mint a legyek. Akkor kihoztatok úgy a sodromból, hogy én is sok mindent nem tudtam elmondani. Most nekem is nagy a szám, ahogy nektek is nagy szátok volt nálam”.

Amint arról korábban beszámoltunk, az ítészek vitája odáig fajult, hogy Dallos Bogi a folyosóra rohant ki az egyik kieső lány után. A stúdióbeli feszültség már a korábbi fordulóban is felszínre tört: egy kieséskor, amikor Dallos Bogi megmenteni indult egy versenyzőt, Erika megragadta a karját, majd felindulásában elhagyta a stúdiót.

A vitatott döntések után Dallos Bogi is nehéz helyzetbe került, és az adás során maga is megbánta az egyik korábbi választását.

A fojtogató légkört váratlanul egy csoportos produkció törte meg a színpadon. Herceg Erika reakcióját látva T. Danny olyan kéréssel fordult a stábhoz, ami azonnal új irányt adott a vitának.