Miután 2020 novemberében tudomást szerzett a barátja és saját anyja viszonyáról, azonnal meghozta a döntést, hogy mindkettejükkel megszakítja a kapcsolatot.

Megtalálta az üzenetváltásokat

Már több mint 12 millióan nézték meg azt a videót a TikTokon, amelyben Alyssa Harrison, egy kétgyermekes anyuka elárulta, hogy éppen a kórházban szülte gyermeküket, miközben barátja anyjával szexelt, írja a Mirror.

“A kapcsolatunk kezdete nagyszerű volt Ryan-el. Romantikus volt, és nem bírtuk ki, hogy külön legyünk. De aztán mérgezővé vált. Többször is megcsalt, én pedig hülye módon mindig megbocsátottam neki, és hittem benne, hogy meg fog változni” – mesélte a lapnak.
2018 februárjában, mikor terhesen bevitték a kórházba, hiába hívta a barátját, csak sokadjára vette fel. “Azt mondta, hogy valami közbejött, és ezért nem fog odaérni a szülésre. Később, aznap este meglátogatott engem és a babát a kórházban” – folytatta a történetet.
Kapcsolódó cikk
“Ekkor még nem vettem észre semmi furcsát. Hazamentünk, és egy darabig normális életet éltünk. Csak két évvel később jöttem rá, mi történt. A szomszédok mutatták meg nekem kamerafelvételeken, ahogy anyám folyamatosan ki-be járkált a lakásunkban, amikor nem voltam otthon” – mondta.

A nő ezután megtalálta az anyja és a barátja közötti üzenetváltásokat, meztelen fotókat, amelyekből kiderült, hogy éppen akkor is együtt voltak, amikor szült. Később, mikor szembesítette vele, az anyja is bevallotta a viszonyukat.

Összetört a szívem, elárulva, kudarcot vallva éreztem magam. Hónapokig magamat hibáztattam

– mondta.

Újabb babát vár a lány

Miután 2020 novemberében tudomást szerzett a barátja és saját anyja viszonyáról, azonnal meghozta a döntést, hogy mindkettejükkel megszakítja a kapcsolatot.

Amint megtudtam, összepakoltam Ryan cuccait, és kidobtam az erkélyről, és megmondtam neki, hogy menjen el. Soha nem néztem vissza, és úgy érzem, ez a legjobb dolog, amit valaha tettem. Az anyámmal sem beszélek már, mióta kiderült

– emlékezett vissza.
@alyssa_mae1320

This actually happened 😂🤦🏻‍♀️🤮

♬ My Mom – Eminem
Alyssa azóta továbblépett az életében, 2022-ben újabb babát vár, a történetét elmondása szerint azért osztotta meg, hogy segítsen másoknak, akik hasonló helyzeten mennek át.
“Tudom, hogy szereted, és nehezen tudod elengedni őket, de hidd el nekem, hogy soha nem fognak megváltozni, és addig fogod magadat bántani, amíg nem tudsz már megbirkózni vele. Kérlek, tedd magadat az első helyre, ismerd fel a saját értékeidet, és soha ne érd be kevesebbel” – tanácsolta.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet