Sokan találgatták, ki miatt mehetett szét Meggyes házassága. Most kiderült, hogy a TV2 csatornán látható Dancing With The Stars versenyzőjéhez, Stana Alexandrához került közelebb.

Az ex-feleség kapta a negatív kommenteket

Mint mi is beszámoltunk róla, a kommentelők teljesen kiakadtak, amikor kiderült, hogy Meggyes és Horváth Gréta elválnak. Meggyes Instagram-ra posztolta, hogy az ő döntése, ő akart válni.

„Van valakim” – írta az Ázsia Expressz 2 győztes párosának tagja tisztázásként, és kiemelte, nem Gréta tehet arról, hogy négy év után elváltak az útjaik. 

Sokan találgatták, kibe szerethetett bele Meggyes? Felmerült a szintén a TV2-ről ismert híresség, Stana Alexandra táncművész neve, aki a táncos műsor második évadában Árpa Attila oldalán hasította a parkettet – írta a Boros Online.

A felek azonban eddig nem álltak nyilvánosság elé, pedig a sztárvilágban köztudott, hogy tavaly augusztusban találkoztak először egy rendezvényen, és azóta egyre szorosabb baráti viszonyt ápolnak.

 Interjúba rejtett igazság

“Hogy egy elterjedt kommunikációs fordulattal éljek, nem erősítem meg, de nem is cáfolom, hogy együtt vagyunk Dáviddal” – mondta a Bors megkeresésére Stana Alexandra.

meggyes-david-horvath-greta-hazassag-valas-oka-stana-alexandra-3
“Annyit azonban szeretnék leszögezni, hogy a válásomnak semmi köze a jelenlegi helyzethez” – tette hozzá.

Alexandra és a szintén profi táncosként dolgozó Köcse György alig öt hónapnyi házasság után intettek búcsút egymásnak tavaly ősszel. A páros 12 évig járt együtt, a kapcsolatuk, ezek szerint is, nem egy harmadik fél miatt ment tönkre. 

Egyszerűen elfogytunk, ez történt. A szeretet és a tisztelet nem múlt el köztünk, sokszor dolgozunk együtt

– magyarázta a táncosnő.

Azt mondta, hogy nehéz időszak volt neki és most is sok minden történik, de van oka az örömre, mert hamarosan elindult tánciskolája és végre taníthat.

“Ezek mellett, ahogy eddig úgy ezután is igyekszem csendesen élni a magánéletemet, amiben, remélem, sok boldogság vár rám” – zárta kellemesen az interjút.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.