Balázs Fecó a kórházba menet azt mondta, legyőzi a koronavírust.

Nagyon nehezen viselte a koncertek hiányát

Balázs Fecó Kossuth- és Liszt-díjas zenész 13 napig küzdött a koronavírussal, ami végül legyőzte a szervezetét. Pedig amikor a saját lábán bement a kórházba, még azt mondta barátainak, ezen most hamar túl lesz, és utána újfent a májusi, jubileumi koncertjével foglalkozik. A kórházban azonban romlott az állapota – írja a Blikk.

Meghalt Balazs Feco Orban Viktor Bucsu
Balázs Fecó / Fotó: Czimbal Gyula / Mti

„Egyre nehezebben viselem a közönség és a koncertek hiányát, ha ez így marad, lassan depressziós leszek. Ötvenéves pályafutásom alatt összesen nem voltam annyit itthon, mint az elmúlt öt hónapban” – nyilatkozta a lapnak július végén Balázs, aki nyár végétől lazított kicsit az önkéntes karanténján, elvállalt néhány fellépést.

Tudta, hogy életveszélyben van

Balázs Fecó tudta, hogy kora és szívbetegsége miatt vigyáznia kell, életveszélyes lehet számára a fertőzés. Amit lehetett, megtett, az influenza elleni oltást is beadatta magának. Talán éppen ez volt az oka, hogy az első jeleket nem vette komolyan, azt hitte, mellékhatás a kis hőemelkedés.

Kapcsolódó cikk

A kórházban hamar kiderült, hogy koronavírusos, állapota válságosra fordult, lélegeztetőgépre került. Felesége, Imola és fia, Kisfecó hitt a szeretet erejében.

Nem volt boldogabb ember nála, amikor megszületett a fia

Esténként egy órát lehettek nála a kórházban, csak egy üvegfalon keresztül búcsúzhattak el a zenésztől, aki mindennél jobban kötődött a családjához – írja a lap.

Rajongásig szerette nála 21 évvel fiatalabb feleségét, egyetlen fia édesanyját. Első házassága után már nem tervezett új életet, mégis rátalált a szerelem 24 évvel ezelőtt. Nem volt Fecónál boldogabb ember, amikor megszületett kisfia. Bár nem akart újra nősülni, miután család lettek, 60 esztendősen, titokban, szűk családi körben feleségül vette kedvesét – írja a Blikk. Miattuk is akart élni, a szívműtétje után is összeszedte magát, és az orvosok is mindent elkövettek érte, kapott vérplazmát is, ám a Korál legendáját nem tudták megmenteni. Pedig nagy tervei voltak.

Mielőtt bement a kórházba, felhívott telefonon. Csak sejtette, hogy fertőzött lehet, de optimista volt, azt mondta: „ezen most hamar túl leszek és a májusi jubileumi nagykoncertemmel foglalkozunk!" Nagyon várta már, mert a járvány miatt ez volt a harmadik kijelölt időpont

– mesélte a lapnak Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet