Meghalt koronavírus-fertőzésben Bergendy István legendás zenész

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében – közölte a család az MTI-vel.

Legmagasabb szinten zenélt

Bergendy István a magyar zenei világ szó szerint legszínesebb egyéniségei közé tartozott. Ez egyben vonatkozott zenei világára, ami a klasszikustól, a diszkón át, a popon keresztül magában foglalta a bluest, a jazzt vagy később éppen az acid hangzást. De ez nagy részben annak a formációnak volt köszönhető, amit ő mindig is büszkén vállalt. A Bergendy együttes, zenekar legmagasabb színvonalon tudta kísérni a szalontáncokat vagy rockénekeseket is.

Meghalt Bergendy Istvan Zenesz Koronavirus
Bergendy István zenész 1984-ben / Fotó: Urbán Tamás

Színes egyéniségének másik ismertetőjegye a megjelenése volt: hogy kitűnjön a zeneipar énekesei, művészei közül haját leborotválta, és különböző színű ruhákban lépett fel.

Legendás slágerek fűződnek nevéhez

A Liszt Ferenc-díjas zenész Bergendy István Szolnokon született 1939. október 8-án, és nem zenésznek, hanem autómérnöknek készült. Ez a kettősség másban is megmutatkozott nála.

Bergendy együttes - Hadd főzzek ma magamnak! -1976

Bergendy együttes 1976 TabánDalszöveg:R. ||: Hadd főzzek ma magamnak! :||Subidubi-subivá, subidubi-subiduvá.1. Életemben annyi mindent megettem,Hagytam, mind...

Bár később a szaxofon lett az egyik fő hangszere, elsőként harmonikán kezdett tanulni.

Bár a klasszikus zene alapjaiban meghatározta zenei pályafutásának kezdetét (a Műegyetemen szimfonikus zenekarában játszott), élete jelentős részét a szórakoztató-, a könnyűzene, a társasági zene világában töltötte.

Ebben érezte jól magát. Testvérével, Péterrel már az egyetemen, 1958-ban megalapította a Bergendy zenekart ősformációját. Csúcsidőszakuk a hetvenes évek első felére tehető, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával a zenekar országszerte népszerűvé váltak. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, Vándor, a Sajtból van a hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskoltatáska.

Nehezen viselte Demjén kiválását

Büszkék voltak arra, hogy ha felléptek, mindig élőben játszottak. A zenekar azt követően vált igazán szalonzenekarrá, hogy Demjén Ferenc kilépett a formációból. Ezt Bergendy István nehezen viselte, még évtizedekkel később is neheztelt az énekesre.

Bergendy - Búcsúzom tőletek, cimborák

Latzin Norbert - S. Nagy István

Bergendy nevéhez fűződik a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéje, emellett musicaleket is írt. A Süsü, a sárkány főcímdala miatt 2009-ben plágiumgyanúba keveredett, ugyanis az amerikai Willie Mitchell ’70-es években megjelent Cherry Tree című száma – mint kiderült – szinte hangról hangra megegyezik vele. Bergendy azt állította, soha nem hallott Willie Mitchellről. 

Az Artisjusnál szövegíróként Csukás István, előadóként a Bergendy zenekar, zeneszerzőként Bergendy István van feltüntetve; a jogdíj a Bergendy–Csukás párosnak jár.

Bírósági ügy nem lett az esetből, az Artisjus magyar szerzői jogvédő irodán sem történt bejelentés.

Zenei munkásságát 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Két hete még aktív volt

Két hete még aktív volt, azonban a koronavírus nagyon gyorsan ledöntötte a lábáról Bergendy Istvánt. Erről Bergendy Barbara, a zenész lánya beszélt a Blikknek. Azt is elmondta, apja kórházba került, ott azonban nem volt szüksége lélegeztetőgépre. Ám a koronavírus szövődményeként tüdőgyulladást kapott, amiatt hunyt el.

Régi zenésztársa, Demjén Ferenc a Facebook-oldalán búcsúzott Bergendy Istvántól. 

Már sohasem kérlek című dalukból idézett: De látod, elmúlt már, s ki most előtted áll Már elfordul, ha sírni kell És nem szól már, csak énekel…

– olvasható Demjén bejegyzésében.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból