Hallgatom Meghalt Betty Wright amerikai soulénekes rákbetegségben

Meghalt Betty Wright amerikai soulénekes rákbetegségben

Promóció

A 66 éves korában elhunyt Grammy-díjas Betty Wright rákbetegségben szenvedett.

Már háromévesen kiadott albumon énekelt

Promóció
- Advertisement -

Rákbetegségben hunyt el Betty Wright amerikai soulénekes – közölte a Billboard.A Bessie Regina Norris néven született énekesnő még gyermekként választotta magának a Betty Wright művésznevet. Kétévesen kezdett énekelni egy gospelkórusban a testvéreivel együtt. Az Echoes of Joy kórus 1956-ban kiadott albumán háromévesen énekelt.

Betty Wright / Fotó: Getty Images

A gospelről 11 évesen tért át az R&B műfajra, és ekkor már miami tehetségkutató műsorokban is feltűnt. A Deep City Records felvételein 12 évesen hallható, első saját lemeze pedig 14 éves korában jelent meg My First Time Around címmel. A Clean Up Woman című dal a második albumának sikerszáma lett: az I Love the Way You Love című lemezt 1971-ben adták ki.

Sokakra volt hatással

A Clean Up Woman a 6. lett a Billboard százas toplistáján, több mint egymillió példányban kelt el kislemezként – idézte fel a Variety. Wright volt a társszerzője a Where Is the Love című diszkóihletésű számnak, amit Harry Wayne Caseyvel és Richard Finchcsel együtt jegyzett. A felvételért a legjobb R&B-dal szerzőjeként kapott Grammyt.

Mind Body & Soul (Official Music Video)

Official music video for “Mind, Body & Soul” by Peaceful Gemini from the EP – Middle of NowHere, out now under Locked Down Entertainment Digital EP available…

A 2000-es években újra népszerű lett, a Making the Bank című műsorban a Danity Kane lánybandát mentorálta. De olyan hírességekkel is együtt énekelt, mint Jennifer Lopez, Gloria Estefan és Joss Stone. 2005-ben Stone albuma, a Mind Body & Soul társproducereként jelölték Grammy-díjra.

Elhunyt Bill Withers, a soul műfaj legendás alakja – ContextUs

Bill Withers, a széles körben ismert amerikai soul-énekes március 30-án hunyt el régebb óta tartó szívkomplikációk következtében, írja a The Guardian. Az előadó 81 évesen köszönt el tőlünk és adta fel a harcot betegségével szemben. Bill Withers legismertebb szerzeményei közé tartozik a Grandma’s Hands, a Lean on Me, a Happy Day vagy az Ain’t No Sunshine.

A Betty Wright: The Movie című lemeze tízéves kihagyás után 2011-ben jelent meg. Az album Surrender című számát szintén Grammy-díjra jelölték. A hiphop-, rock- és R&B-énekesek sorát inspirálta, számos dalát dolgozták fel fiatalabb pályatársai.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3