Micsoda veszteség!
68 éves korában meghalt a Drága örökösök Terikéje, azaz Csombor Teréz.
A tragikus hírt a kecskeméti Katona József színház közölte Facebook-oldalán.

Kapcsolódó cikk

“Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja. Hirtelen elvesztése felfoghatatlan, hiánya betölthetetlen űrt hagy maga után. Emlékezetes alakításai, felejthetetlen személyisége révén egy társulat, egy város, egy ország örök kedvence marad. Csombor Terézt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Végtelen szeretettel és mélységes fájdalommal búcsúzunk tőled, Isten veled, drága Teca! A család kérésére tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését” – írták.
Csombor Terét Alattyán született, érettségijét Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban szerezte meg 1974-ben. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, majd 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán.
Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése. 1989-ben került a kecskeméti Katona József Színházhoz.
Az évezredforduló után néhány évig a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolában tanított. 2006 óta ismét Kecskeméten játszik. Főként operettprimadonna és szubrett szerepekben láthatta a közönség, de prózai darabokban is sikeres. Férje Orth Mihály, fia Orth Péter. Mindketten színészek.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.