Megrázó részletek derült ki Csontos Karina halála körül. A Sztárban sztár leszek! műsorának versenyzője autómentőbe rohant bele egy személyautóval.

A motorozás volt a szenvedélye

Borzasztó hír rázta meg a Sztárban Sztár leszek! című műsor csapatát: váratlanul meghalt a fiatal, Kárpátaljáról érkezett versenyző, Csontos Karina. Pár hete még Majka és Tóth Gabi összeveszett azon, hogy kinek a csapatába kerüljön a tehetség, végül az énekesnő vitte el. A fiatal lány a harmadik előválogatóba a Hagylak menni című dallal került be – írta a Tények.hu.

csontos karina meghalt halalanak oka
Csontos Karina a Sztárban sztár leszek! versenyén / Fotó: TV2
A 16 éves lány bemutatkozó kisfilmjében elmondta, hogy a motorozás a szenvedélye. Kiskora óta az énekesnői pályára készült, sajnos ezt az álmát már nem válthatja valóra.

Csontos Karina mellett a másik három utas is meghalt

A halál oka baleset volt: autómentőbe rohant bele egy személyautó Nagylucskán pénteken, a hajnali órákban. Kigyulladt a személyautó, amelyben a fiatal lány utazott, a kocsiban tartózkodó négy személy életét vesztette. Az autómentő sofőrjét a mentők kórházba szállították, állapota kielégítő – írta a Tények.hu a Kárpáti Igaz Szóra hivatkozva.

Tóth Gabi is elbúcsúzott a fiatal lánytól. Mint írta a közösségi oldalain, “legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!”

Élete utolsó perceiben segítséget kért Facebookon

A tragédia újabb részleteiből kiderült nemrég.

A fiatal lány döbbenetes lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot a halála előtt, ugyanis az utolsó percekben a Facebookon próbált meg segítséget kérni egy zárt csoportban – tudta meg a Bors.

Miközben az autóban rekedt fiatalok hiába próbáltak kiszabadulni, Karina még fotókat is csinált az autóból, amiket feltöltött a Facebookra egy zárt csoportba segélyhívásként. A segítség sajnos nem érkezett meg időben, mindannyian bent égtek.

Egymást követő napokban egyébként egy másik verseny, a szintén a TV2-n futott Megasztár egykori versenyzője, Kandech Evelyne halálhíréről számolt be a magyar sajtó. Mint megírtuk, Kandech hosszú betegség után hunyt el. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.