86 éves korában meghalt Földi Teri Jászai Mari-díjas színésznő – közölte a Vígszínház.

Az Anna Kareninával lopta be magát a nézők szívébe

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. Alakított olyan nagy Shakespeare-hősnőket, mint például Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Jean Anouilh Romeo és Jeanette című darabjának címszerepét, Arthur Miller A bűnbeesés után Anyáját, Molnár Ferenc Olympiájának főszerepét, Molnár Ferenc Liliomjának Hollundernéjét, Bertolt Brecht Koldusoperájának Polly-ját, Bródy Sándor A tanítónő című darabjának címszerepét, Sütő András Álomkommandójának Súgónőjét, valamint Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjának Natasáját.

Meghalt Foldi Teri Betegsege
Földi Teri / Fotó: Sándor Katalin / Mti

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának szeretett tagja volt. Egyik első vígszínházi szerepe Dolly, a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe – írja a közlemény, amit az Origo szúrt ki.

A Szomszédokból és a Tüskevárból is népszerűséget hozott neki

25 éves társulati tagsága alatt olyan emblematikus előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró tetőn Horvai István, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget – írja a közlemény.

Hogy lett Matula iskolájából Tüskevár? – A kéziratot elárverező antikvárium társtulajdonosától most megtudhatod!

ContextUs: Sajtóinformációk szerint Fekete István unokaöccse adta be a kéziratot Hozzátok árverésre. Jó viszonyt ápoltok vele, ennek köszönhető, hogy a Múzeum Antikvárium kapta meg a Tüskevár eredeti, tintával írott kéziratát? Igen, az író unokaöccsével, akit szintén Fekete Istvánnak hívnak, évek óta jó kapcsolatban állunk.

Eközben több jelentős filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, a Szomszédok, az Égető Eszter, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

Foldi Teri Betegsege

Számos nagy sikerű filmben szinkronizálta például Glenn Close-t vagy Jane Fondát. Az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila klasszikus rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját.

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.