Közös emlékek, utolsó telefonhívások, fájdalmas búcsú - ezek jellemezhetik most leginkább Rácz Zsuzsa helyzetét, aki több évtizede jó barátja volt a tegnap elhunyt Hadas Krisztának. A váratlanul távozó újságíró életéről olyan részleteket mesélt el az írónő, melyeket eddig talán sokan nem is tudtak. Pályatársa összeszorult szívvel köszönt el tőle.
Hadas Kriszta neve összeforrt az újságírással és a tévézéssel, hiszen 30 éve tevékenykedett televíziósként, a Magyar Televízió, az RTL Klub, a TV2 és az ATV csatornánál is dolgozott. A halála előtti utolsó éveket legfőbb szívügyének, a Jön a baba című dokumentumfilm-sorozatnak szentelte. Azt azonban, hogy valójában milyen ember volt, csak nagyon kevesen tudták, akiket a legközelebb engedett magához. Közéjük tartozott Papp Gergő műsorvezető is, aki teljesen összetört a gyászhír hallatán, hiszen a riporterrel nőtt fel.
Rácz Zsuzsának is kiszakad a mellkasából a szíve a fájdalomtól, aki 30 éven keresztül ápolt jó viszonyt Krisztával. Az írónő megrendítő levéllel búcsúzott el – tudatta a noivalto.hu.
Kapcsolódó cikk
„A Hadas. Neve fogalom. Hadas Kriszta kollégám, barátom ma meghalt. Vele együtt egy műfaj halt ma meg. Nem tudom, akad-e olyan ember hazánkban, aki őt nem ismerte. Több mint 30 éve ismerhettem. Együtt kezdtük pályánkat a Magyar Rádióban. Alig voltunk húsz évesek. Ő volt az utolsó igazi riportere ennek az országnak. Ugyan már rég kihalt a közszolgálatiság, de ő soha nem adta fel: mindvégig azokért dolgozott, akiknek nincs hangjuk, akik kiszolgálgatottak, akikről már rég nem szólnak a hírek. Ő nekik adott hangot és esélyt, hogy láthatóvá, hallhatóvá váljanak” – kezdte kifejteni a megindító írásában.
„Kevesen tudják, hogyan élt, hogyan küzdött. Mert aki benne van a tévében, arról mindenki ugyanazt gondolja: ő egy sztárriporter, celeb és tejben-vajban fürdik. Nem így volt. Régimódi, felkészült, a szakmaiságból soha nem engedő riporter volt, aki az utóbbi években már alig kapott lehetőséget, pedig csak egyet akart: forgatni, riportokat készíteni. Úgy, ahogyan csak ő tudott. Soha nem hagyta magára az alanyait, hosszú éveken át kísérte figyelemmel egy-egy riportalanya, akár egy egész család sorsát, segítette őket. Miközben ő magára maradva küzdött, egy olyan terepen, ahol már rég nem számít a szakmaiság, a humánum. Legutoljára, amikor felhívott, segítséget kért: azt kérdezte, hogyan szerezzen szponzort a riportjaihoz. Nem tudom, Kriszta. – válaszoltam. És azt, hogy bocsáss meg, hogy nem tudok segíteni. Kilátástalan. Ezt mondtam” – folytatta gondolatmenetét.
Kapcsolódó cikk
„Legutóbb, nemrég egy online portálnak forgatott riportokat, havonta kapott nevetségesen kevés pénzt, egy nagyobb cégnél egy vezető havi taxiszámlájára sem lenne elég. De ő akkor is csinálta, elképesztő történeteket, sorsokat tudott megmutatni. Mert szerette az alanyait, mert valóban érdekelte, mit gondolnak, hogyan élnek. Mivel küzdenek. Zuhogott az eső, amikor legutóbb felhívott, és elmesélte, hogy pár perc alatt szabadultak meg tőle, minden előjel nélkül rúgták ki. Miután kacifántos szavakkal méltatták, hogy mennyire nagyszerű, amit csinál, amit képvisel. Ez mindig olyan, mintha a nekrológomat mondanák – mondta. De mi még élünk!- kiáltottunk fel, szinte egyszerre. És akkor ezen, pár hete, jót nevettünk. Kínunkban. De nevettünk. És élt” – árult el részleteket Kriszta életéről Zsuzsa, majd így folytatta:
„Kriszta egész életművével az emberséget képviselte. Erején felül, mindig. Minden jó ügy mellé odaállt, teljes szívvel. Egy kihalt műfaj képviselői vagyunk, mondta. Be kell látnunk, hogy nincs ránk szükség. Nincs arra szükség, amit tudunk, amit létrehoztunk. Most majd magamra koncentrálok, mert ennek így rossz vége lesz. Ezt pár napja írta nekem. De A Hadasnak az élete volt a munka. Mindig éjjel, a Moszkva téri 4-6-os villamosmegállójában futottunk össze, melóból hazafelé, éveken át, és soroltuk, hogy épp mivel küzdünk. Mindig megfogadtuk, hogy másképp csináljuk, mert így…” – tisztelgett a munkássága előtt.
„Kriszta egész életművével az emberséget képviselte. Erején felül, mindig. Minden jó ügy mellé odaállt, teljes szívvel. Egy kihalt műfaj képviselői vagyunk, mondta. Be kell látnunk, hogy nincs ránk szükség. Nincs arra szükség, amit tudunk, amit létrehoztunk. Most majd magamra koncentrálok, mert ennek így rossz vége lesz. Ezt pár napja írta nekem. De A Hadasnak az élete volt a munka. Mindig éjjel, a Moszkva téri 4-6-os villamosmegállójában futottunk össze, melóból hazafelé, éveken át, és soroltuk, hogy épp mivel küzdünk. Mindig megfogadtuk, hogy másképp csináljuk, mert így…” – tisztelgett a munkássága előtt.
Kapcsolódó cikk
Hadas Kriszta: „A férjem annyi idős, mint én, és még nem cserélt le”
A tévés elárulta a titkot, amire sok nő kíváncsi.
