Meghalt 70 éves korában Hamid Cheriet, népszerű nevén Idir algériai énekes, a berber családba tartozó kabil kultúra “nagykövete”.

Az algír elnök is megemlékezett róla

Idir szombaton halt meg Párizsban, a francia lapok szerint tüdőelégtelenség miatt vitték kórházba pénteken. A halálhírt a művész hivatalos Facebook-oldalán a családja erősítette meg.

Meghalt Hamid Cheriet
Hamid Cheriet / Fotó: Getty Images

Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök a Twitteren emlékezett meg az énekesről. “Halálával Algéria kultúrája egy oszlopát, az algériai művészet egy ikonját veszítette el” – írta az énekesről, aki szülőföldjén “nemzeti kincsnek” számított.
Idir 1949-ben született Tizi Uzu kabil főváros közelében, amely akkor francia gyarmat volt.

Véletlen folytán indult el a zenei pályán

Geológusnak tanult, de sorsa fordulóponthoz érkezett, amikor az utolsó pillanatban behívták egy rádiófelvételre, hogy egy énekest helyettesítsen az A Vava Inouva című dal előadásakor.

Meghalt Tony Allen, a világ legjobb dobosa, az afrobeat atyja

79 éves korában hunyt el Tony Allen, írja a . Allen és Kuti körülbelül 40 lemezt vettek fel együtt. Végül 26 év közös zenélés után váltak el az útjaik, mert a dobos szerint Kuti túl szétesett volt, és tartozott is neki. Allen t a zenész szakma kifejezetten eredeti, sajátos dobtechnikája miatt tartotta sokra.

A dal egy altató volt, amelyet átszőttek a berber kultúra zenei hagyományai, és nagyon népszerű lett Algériában. Idir 1975-ben költözött Franciaországba, miután befejezte katonai szolgálatát és felvette első lemezét, amelynek címe a közkedvelt altató volt.
Zenéje a berber kabil hagyományok jegyeit hordozta magán, a világon többnyire a kabil kultúra nagykövetének tekintették.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.