Elhunyt a magyar mulatós zene ikonikus alakja, Kadlott Karcsi. Az 1960-as évek vége óta jelen volt a magyar zenei életben, főként lakodalmas, illetve mulatós dalairól ismert.
Kadlott Károly, becenevén Kadlott Karcsi, a mulatós zene megkerülhetetlen figurája, március 23-án távozott közülünk.
A hír, amelyet vasárnap délután osztottak meg a rajongói oldalán, mélyen megrázta a zenei világot és a közönséget.
Az énekes, aki az 1960-as évek végétől kezdve szórakoztatta a magyar közönséget, lakodalmas és mulatós dalokkal vált ismertté, amelyek gyakran humoros vagy enyhén vulgáris szövegekkel fűszerezve hozták el a jókedvet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.