Állami gyászszertartással búcsúztatnák Karel Gott cseh énekest és nemzeti gyásznappá nyilvánítanák a popénekes temetésének napját Csehországban.

Szerdán rendkívüli kormányülést tartottak Csehországban, ami után a miniszterelnök, Andrej Babis azt mondta, állami gyászszertartással búcsúztatnák Karel Gott táncdalénekest és nemzeti gyásznappá nyilvánítanák a popénekes temetésének napját Csehországban.

Meghalt Karel Gott Temetése
Karel Gott Cseh Énekes, Csehország, 2009 / Fotó: Petr Josek / Reuters

A sajtótájékoztatón a kormányfő elmondta, hogy a tervek megvalósításához még szükség van a Gott család beleegyezésére. Babis szerint a hivatalos állami gyászszertartásnak a prágai vár Szent Vitus-székesegyháza adhatna otthont.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Jelenleg a család válaszára várunk, hogy ez megfelelne-e számukra, valamint hogy szerintük az elhunyt mit szeretett volna[/perfectpullquote]

– mondta Babis. A gyászszertartás dátuma még nincsen kitűzve, és a kormányfő mondta, hogy nem is bocsátkozna találgatásokba arról, hogy milyen más helyszínek kerülhetnek még szóba. Karel Gott temetésének napjára állami gyászt is hirdetne a cseh kormány, ezért a minisztériumokat és egyéb közintézményeket is felkérték, hogy aznapra eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat és ugyanerre szólította fel a regionális és városi vezetőségeket is.

Meghalt Karel Gott, aki elég sok történelmi cezúra szemtanúja volt

Az 1939-ban született Karel Gott generációja legnépszerűbb énekese volt Csehszlovákiában illetve Csehországban, és népszerűsége a vasfüggönyön túl is terjedt, különösen német nyelvterületen volt ismert még, de nálunk is volt tábora. Gott Plzenben született, de gyerekkora óta Prágában élt, ahol festőnek készült, de végül villanyszerelőként kezdett dolgozni az ötvenes években, de közben rabul ejtette a zene.

Csehországban utoljára Václav Haveltől, az utolsó csehszlovák és az első cseh köztársasági elnöktől, drámaírótól és emberi jogi harcostól búcsúztak hivatalos állami gyászszertartással 2011. december 23-án. (Szintén az elhunyt államfő volt az utolsó, akinek tiszteletére háromnapos nemzeti gyászt hirdetett ki a cseh kormány.)

Karel Gott Temetése
Mécsesek És Virágok Karel Gott Cseh Táncdalénekes Prágai Otthona Bejárata Előtt 2019. Október 2-Án / Fotó: Martin Divisek / Mti / Epa

A 80 éves Karel Gott családja körében, álmában halt meg  kedd éjszaka prágai otthonában. A sztár szeptember közepén jelentette be, hogy akut leukémiával kezelik, amivel 2016 óta küzdött. Gott volt a leghíresebb cseh popénekes, csaknem 300 lemezt adott ki, több tízmillió példányt adtak el belőlük a világon.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.