Meghalt 75 éves korában Ken Hensley, a Uriah Heep brit rockegyüttes egykori billentyűse, írja a BBC.

Szerdán hunyt el Heep

Ken Hensley a zenekar sok korai számának – köztük az Easy Livin’, Stealin’-nek és Lady in Blacknek – szerzője is volt.

Ken Hensley Uriah Heep Zenekar
Ken Hensley / Fotó: A Weep In Silence Című Videóklip

A zenész szerda este hunyt el rövid betegséget követően – erősítette meg menedzsere, írja a BBC.

Mélyen megrázott Ken Hensley halálának híre, őszinte részvétemet fejezem ki a családnak és Hensley feleségének, Monicának. Ken csodálatos dalokat írt, míg velünk volt, zenei öröksége az emberek szívében mindig élni fog

– írta a Twitter mikroblogon Mick Box, aki több mint négy évtizede vezeti a Uriah Heepet.

Nemrég még interjút adott

A kemény és a progresszív rockot ötvöző zenekar az 1970-es években ért a csúcsra. Hensley billentyűjátéka hangzásuk jellegzetes vonása volt. Az együttes nevét Charles Dickens angol író híres regénye, a Copperfield Dávid egyik szereplőjétől kölcsönözte.

Kapcsolódó cikk

Az Eon Music portálon múlt héten megjelent interjújában Hensley arról az időszakról beszélt, amikor lemezek millióit adták el és koncertjeik arénákat töltöttek meg.

Ken Hensley with symphony orchestra - Circle Of Hands

Circle of Hands by Ken Hensley / 1972 "Demons and Wizards" Ken Hensley and Chernigov's Academic Symphony Orchestra "Philharmonia" Chernigov, 10/28/2014 Кен Х...

“Őszintén szólva olyan volt, mint egy őrült álom. Azt gondolom, egy kicsit mindannyian megszédültünk az egésztől” – mondta Hensley az interjúban.

A hetvenes évek végén Hensley kilépett a bandából, nem sokkal később megalakította saját zenekarát Ken Hensley and Live Fire néven.

Ennek ellenére sokszor lépett fel korábbi zenekari társaival együtt. Idén szeptemberben halt meg a Uriah Heep egy másik tagja, Lee Kerslake dobos.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet