Kínai és japán forrás szerint meghalt Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora

Kínai és japán forrás szerint meghalt Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora

Meghalt Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora, vagy legalábbis kritikus, visszafordíthatatlan állapotban van.

“Nagyon erős” forrásokra hivatkoznak

Meghalt Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun – írja az Express című brit és a TMZ című amerikai portál japán és kínai orgánumokra hivatkozva.

Kim Dzsongun / Fotó: Getty Images

A TMZ szerint egy hong-kongi hírcsatorna, a Hong Kong Satellite Television igazgatóhelyettese, Shijian Xingzou egy közösségi oldalon posztolta Kim Dzsongun halálát, “nagyon erős” forrásokra hivatkozva.

Szívműtéten esett át

A héten több hír jelent meg arról, hogy Dzsongun szívműtéten esett át. Sajtóinformációk szerint egy kínai orvosi stábot küldtek Észak-Korea fővárosába, Phenjanba. Néhány órával később egy japán hetilap, a Shukan Gendai azt állította, hogy vegetatív állapotban volt Dzsongun, és a szívműtét után komplikációk merültek fel.

A nukleáris fegyverkezésen túl: mi lesz az észak-koreai emberekkel?

Előző cikkünkben bemutattuk Jun Heo észak-koreai menekültet. Immár hat éve él Dél-Koreában, jelenleg politológusi diplomáját végzi az ország legjobb egyetemén, ám még korántsem látja tanulmányai végét. Jun szerint még rengeteget kell képeznie magát, hogy valójában tenni tudjon a koreai helyzetért, és rengeteg emberi tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy ezt megfelelően tudja átadni másoknak.

Egy kínai doktor szerint – akit úgy hisznek, tagja volt az orvosi stábnak – az egyszerűnek aposztrofált műtétet elhalasztották a koreai vezető súlyos betegsége miatt.

Minden manipulált: Ilyen a mindennapi élet Észak-Koreában

Max Pinckers belga fotóst kérte fel a The New Yorker magazin, hogy készítsen fotókat Észak-Korea valódi arcáról. Nos, a fotós tudta, hogy ez lehetetlen lesz. Evan Onos újságíróval minden lépésüket figyelték. – nyilatkozat Onos. Max Pinckers felesége is elkísérte, Victoria, aki segédkezett a fotók elkészítésénél.

A halálhírt hivatalosan nem erősítették meg Észak-Koreában és a dél-koreai média sem, de Phenjan napok óta nem közölt információt az észak-koreai diktátorról, aki nem jelent meg a nyilvánosság előtt április 15-én, Észak-Korea legnagyobb nemzeti ünnepét: az 1912-ben született államalapító, Kim Ir Szen születésnapján.

Március elején látták utoljára

Kim Dzsongunt utoljára március elején látták a fővárosban, egy új kórház alapkőletételénél. Ott meglehetősen szokatlan módon még némi önkritikát is gyakorolt arról beszélve, hogy sajnálatos módon eddig a fővárosban sem létezett egy modern kórház, de most gyorsan megépítik azt – az avatóünnepséget őszre, a Koreai Munkapárt alapításának 75. évfordulójára tervezik. Észak-Korea mindenesetre nagyon kiszolgáltatott a járványoknak – tavaly októberben kutatók rangsorolták a világ országait aszerint, hogy azok mennyire lennének képesek megküzdeni egy egészségügyi vészhelyzettel. Észak-Korea ezen a listán a 193. helyet foglalja el – csak Szomáliát és Egyenlítői Guineát előzi meg (Magyarország egyébként a 35. ezen a listán).

Kezdőlap > Design > BRÉKING > Követem > Követem>Közélet > Kínai és japán forrás szerint meghalt Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból