Kilencvenkét éves korában csütörtökön meghalt Kurtág Márta zongoraművész, zenetanár, Kurtág György zeneszerző felesége és alkotótársa. Halálhírét a családja közölte pénteken az MTI-vel.

„Gyászolunk egy nagy muzsikust, egy csodálatos embert, Kurtág György ihlető társát. Inspiráló és szenvedélyesen őszinte ember volt, akinek a zenéhez való viszonyán átsütött a mély szeretet, s aki számára a zenélés morális attitűdnek számított” – olvasható ifj. Kurtág György közleményében.

Kurtág Márta 1927. október 1-jén született Esztergomban, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Antal István, Kadosa Pál, majd Hernádi Lajos növendéke volt. Utána maga is zenepedagógus lett, és miközben hangversenyzett, 1953-63 között zongoratanár volt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Meghalt Kurtág Mária Zongoraművész Kurtágy György Felesége
Kurtág György És Felesége, Kurtág Mária / Fotó: Marjai Judit / Bmc

1972 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Tagozatának tanára volt. Szólistaként, kamaramuzsikusként és zongorakísérőként férjével közösen olyan neves fesztiválokon és koncerttermekben lépett fel, mint a Palais Garnier (Festival d’Automne a Paris), a Piano aux Jacobins (Párizs), a Théatre du Jeu de Paume (Aix-en-Provence), a Jerusalem Music Center, az Aldeburgh Festival, a Library of Congress (Washington), a New York-i Carnegie Hall, a zürichi Tonhalle, a salzburgi Mozart-hét vagy a Bécsi Ünnepi Hetek.

Kurtág Márta zongorajátékát az ECM, a Col Legno és a BMC is rögzítette. Tíz éve, 2009-ben lemezre vette Beethoven Diabelli-variációit, az album a BMC Records gondozásában jelent meg.

2017-ben a zene világához való kiemelkedő hozzájárulásukért, valamint hosszú és odaadó zenei együttműködésükért a Franco Buitoni-különdíjat adományozták neki és férjének, Kurtág Györgynek, a világ egyik legjelentősebb modern zeneszerzőjének.

Márta and György Kurtág play Bach-transcriptions by Kurtág

Das alte Jahr vergangen ist BWV 614 – Duette in G-Dur BWV 804 – Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit (Sonatina BWV 106) – Actus tragicus Recorded by András …

Több mint 70 évig volt Kurtág György társa a magánéletben és az alkotásban is. Rendszeresen koncerteztek közösen, Kurtág kompozíciói mellett gyakran megszólaltatták Bach koráljainak négykezes átiratait is.

A milánói operaház részvétnyilvánító közleménye szerint Kurtág Márta döntő szerepet játszott Kurtág első, tavaly novemberben a La Scalában bemutatott operája, a Fin de partie létrejöttében.

Ucsida Micuko világhírű japán zongoraművész is csodálta a Kurtág-házaspárt.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Intenzív, rejtélyes, sötét, másvilági és bensőséges, ezek a szavak jutnak eszembe Kurtág György zenéjéről[/perfectpullquote]

– mondta 2017-ben, a Franco Buitoni-díj átadásakor Micuko.

Korunk Bartókja és Kodálya előtt tiszteleg a Zeneakadémia

A Budapest Music Centerrel együttműködésben megvalósuló hangversenyen Ligeti György alkotásaiból többek közt a még Budapesten komponált 1. vonósnégyest, valamint a 15 évvel később keletkezett Kammerkonzertet hallhatja a közönség – közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csütörtökön az MTI-vel. Tony Arnold, soprano Jacob Greenberg, piano September 9, 2015 Merkin Concert Hall, NYC Resonant Bodies Festival Anton Webern (1883-1945) Wie bin ich froh!, op.

“Ő hihetetlenül tiszta, ihlető személyiség, akinek zenéjéből sugárzik a mély szeretet. Ez lehet a feleségéhez, Mártához fűződő különleges viszony kifejeződése. Aki hallotta Kurtágékat négykezest játszani, az tudja, mit értek ezalatt. Tudjuk, hogy Kurtág György kimagasló zeneszerző, de mindig vele volt Márta, a csodálatos zongoraművész. Ők együtt szeretik a zenét” – tette hozzá a japán zongoraművész.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.