Meghalt Leon Gast, a Muhammad Ali olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövetről szóló Amikor királyok voltunk című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője.

"Filmrendező-óriás volt"

A 85 éves Leon Gast hétfőn halt meg, halálhírét közeli barátja, Meira Blaustein, a Woodstocki Filmfesztivál társalapítója erősítette meg a Facebookon – adta hírül a Variety.

Meghalt Leon Gast Rendezo Amikor Kiralyok Voltunk
Leon Gast, Az Oscar-Díjas Amikor Királyok Voltunk Film Rendezője / Fotó: George Frey / Epa / Shutterstock

“Filmrendező-óriás volt, nagyszerű ember és drága, szeretett barát. Hálás vagyok, hogy tegnap meglátogattam, elmondtam neki, mennyire szeretem, és milyen sokat jelentett mindannyiunk számára. Bárcsak tovább maradhatott volna közöttünk” – írta Blaustein.

Fotósként kezdte pályafutását

Az Amikor királyok voltunk 1997-ben kapta meg az Oscar-díjat. A dokumentumfilm George Foreman és Muhammad Ali 1974-ben, Kinshasában megrendezett híres mérkőzését mutatta be eredeti felvételek, interjúk felhasználásával. A produkció az afroamerikaiak és az afrikai kontinens kapcsolatát is vizsgálta a Zaire-ben uralkodó Mobutu Sese Seko diktátor idején.

Kapcsolódó cikk

A New Jerseyben született Gast a Columbia Egyetemre járt, majd fotósként kezdte pályafutását. 1974-ben Kinshasába utazott, hogy egy zenei fesztiválon dolgozzon, de jobban izgatta az Ali-Foreman mérkőzés, és végül arról készített felvételeket. De hazatérve nem állt rendelkezésre a dokumentumfilm elkészítéséhez elegendő pénz és jogi problémák is nehezítették a produkció forgalmazását.

7 éve rendezett utoljára Leon Gast

Mielőtt az Amikor királyok voltunk elkészült, még két fontos dokumentumfilmet forgatott: Jerry Garciával a The Greatful Dead Movie, majd Richart Chase és Kevin Keating közreműködésével a Hell’s Angels Forever című produkciót.

Gast volt az executive producere a PBS, 2013-ban bemutatott The Trials of Muhammad Ali című dokumentumfilmjének is, amelyet Bill Siegel rendezett, és ami két Emmy-díjat kapott.

2010-ben bemutatott Smash His Camera című dokumentumfilmje, amelyet Ron Galella celebfotósról készített, a Sundance Filmfesztivál díját nyerte el.

Utolsó alkotása, a 2014-ben készült, Ryan Moore társrendezővel forgatott Manny, szintén egy bokszbajnokról, Manny Pacquiaóról szólt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet